Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Pintér Attila lapodás szerint az első évben Erbakan, a második és harmadik évben (filler, míg a negyedik évben ismét Erbakan lett volna a miniszterelnök. Ennek megfelelően az első év leteltével, 1997 júniusában Erbakan lemondott, ám Demirel elnök, élve azzal az alkotmányos jogával, hogy a miniszterelnököket a köztársasági elnök nevezi ki, nem (fillért, hanem az ANAP elnökét, Mesut Yilmazt bízta meg kormányalakítással.139 Yilmaz Bü- lent Ecevit balközép Demokratikus Baloldal Pártjával és Hüsamettin Cindoruk jobbközép Demokratikus Törökország Pártjával140 hozott létre kisebbségi kormányt, amelyet a CHP, valamint a hadsereg külső támogatása tett szilárddá. A két jobbközép és egy balközép párt koalíciója viszonylag harmonikusan működött együtt, mindez jelezte, hogy a politikai paletta két oldalán álló mérsékelt erők között Törökországban éles különbség nincs. Yilmaz ellen 1998 végén korrupciós ügy kapcsán bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a nemzetgyűlésben. A bizalmi szavazáson pedig a kormányerők alulmaradtak, így 1999 tavaszán előrehozott választásokra került sor, a kormányfői posztot addig Bülent Ecevit töltötte be. A veterán politikus kormányzása első hónapjában, a választások előtt alig két hónappal, hihetetlen sikert ért el: a török titkosszolgálat, a CIA és a MOSZAD közreműködésével Kenyában elfogta, és Törökországba szállította az ország első számú közellenségét, a PKK vezetőjét, Abdullah Ocalant. A kurdellenes, nacionalista hangulatban, amelyhez hozzájárult az EU luxemburgi, majd bécsi döntése, amelyen elutasították Törökország EU-tagjelöltségét,141 nem volt meglepő, hogy az 1999. április 18-i választásokon a két legnacionalistább párt, Ecevit Demokratikus Baloldal Pártja (DSP) és az MHP szerezte a legtöbb szavazatot.142 Az 1999-es választásokon továbbra is érvényesült a pártok fragmentációja. A mérsékelt centrumpártok 56-57% közötti eredményt értek el, az ország egyre inkább megosztottá vált a kulturális választó vonalak mentén. A DSP elsöprő győzelmet aratott az ország nyugati tartományaiban, az MHP uralta az anatóliai fennsíkot, míg a kurd HADEP kiemelkedően szerepelt abban a 11 tartományban, ahol rendkívüli állapot volt érvényben.143 Ecevit és Bahqeli mellett többek között az is szólt, hogy kimaradtak a korrupciós ügyekből, amelyek elsősorban a két jobbközép párt, az ANAP és a DYP, valamint elnökei presztízsét tépázták meg. A szavazóknak elegük lett a két párt körüli botrányokból, hiszen Yilmaznak a korrupciós botrány miatt kellett távozni 1998-ban a kormány éléről, míg filler a Refahhal kötött koalícióval kerülte el a felelősségre vonást. Egy, a választások előtt készült közvélemény-kutatás szerint a két legmegbízhatóbb politikus Ecevit és Bahqeli volt: Előbbi mögött több évtizedes politikusi múlt állott, ez idő alatt nem jutott tekintélyes vagyonhoz,144 utóbbi viszont szinte teljességgel ismeretlen volt. Bahqeli 1997-ben Alpaslan Tiirkes halálát követően vette át a párt vezetését, és igyekezett elmozdítani a pártot az erőszakkal és szervezett bűnözéssel kapcsolatos múlttól. Jól ismerte fel, hogy a hagyományos jobbközép pártok válságban vannak, ezért kísér142 Külügyi Szemle
