Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Mecsetek és katonai barakkok között A lausanne-i békeszerződést a nemzetgyűlés kormánya írta alá, ami azt jelentette, hogy az antant végérvényesen Ankarát ismerte el az ország képviselőjének. Az 1923. július 24-én aláírt egyezmény értelmében Görögországgal szemben Ankara Kelet-Trá- kiát, Gokceadát és Bozcaadát a Dardanellák kijáratánál, Szíria vonatkozásában Franciaországgal az 1921. október 8-án megkötött egyezményben rögzített határok maradtak érvényben. Nagy-Britanniával Irak kapcsán úgy rendelkezett a szerződés, hogy kilenc hónapon belül, kétoldalú egyezményben rendezik a határokat.40 Kemál számára a kedvező pillanat a köztársaság megteremtésére 1923 őszén érkezett el. Az alelnököt választó nemzetgyűlés Hüseyin Rauf (Orbay) mellé állt a kormány jelöltjével szemben. A nemzetgyűlés elnöke, Musztafa Kemál a kormánnyal szembeni bizalmatlanságként értelmezte a lépést, és javasolta Ali Fethi (Okyar) miniszterelnöknek, hogy mondjon le. Miután a nemzetgyűlés az akkori szokásoknak megfelelően új miniszterelnököt és minisztereket választott, Kemál, a gyakorlat tarthatatlanságára hivatkozással, meggyőzte a jelölteket, hogy ne fogadják el a megbízatást. A nemzetgyűlés ekkor elnökéhez fordult, aki a következő javaslatot tette: • Kikiáltják a köztársaságot. • A köztársaság elnökét a nemzetgyűlés választja. • A köztársasági elnök nevezi ki a miniszterelnököt, aki kabinetrendszerben kormányoz, kormányának tagjait tehát ő és nem a nemzetgyűlés választja meg. A nemzetgyűlés elfogadta Kemál javaslatát, így másnap, 1923. október 29-én sor kerülhetett a Török Köztársaság kikiáltására. A köztársaság elnökévé a függetlenségi háború vezetőjét, a nemzetgyűlés elnökét, Musztafa Kemált választották.41 A Török Köztársaság megalapításakor az ország állapota döbbenetes volt. A majd egy évtizede tartó fegyveres küzdelmekben - Balkán-háborúkban, világháborúban, függetlenségi háborúban - 2,5 millió muszlim, 600-800 ezer örmény és 300 ezer görög esett áldozatul, ennek következtében Anatólia lakossága 20%-kal csökkent.42 Mivel Ke- let-Anatólia 1915-20 között szinte végig hadszíntér volt, a keleti tartományokban rosszabb volt a helyzet, itt a lakosság csökkenése elérte az 50%-ot. Változtak az etnikai arányok is: 1913-ban Anatólia lakosságának 80% volt muszlim, 1923-ra ez az arány 98%-ra módosult. A korábban több százezer főt számláló görög és örmény közösség lé- lekszáma 120, illetve 65 ezer főre mérséklődött. Az országban két nagyobb (török, kurd) és több kisebb etnikum (görög, örmény, szír keresztény, zsidó, cserkesz, laz, arab) maradt.43 Változott az urbanizáció mértéke is: 1913-ban a lakosság 25%-a, 1923-ban csupán 18%-a élt a városokban. Az arányok romlása nem volt meglepő, mert a városok nagy része romokban hevert. Kayseri és Nigde az örmények tragédiája óta nem tért magához, Samsun, Inebolu és Giresun a dohány- és mogyorótermesztéssel foglalkozó pon- tuszi görögök, Izmir a görögök és örmények távozását sínylette meg, EskisehirtóT Afy- onig és Izmirig pedig a görög megszállás hatása érződött. A köztársaság új városrésze2004. tavasz-nyár 223
