Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után
A magyar külpolitika és a délszláv térség 1990 után tek, hogy a meggyőződésük szerint kedvező döntésekre ösztönözzék a nemzetközi közösséget. A magyar Külügyminisztérium ezért már 1991 augusztusában szükségesnek tartotta „a leghatározottabb nemzetközi fellépést a jugoszláviai válság rendezésére."36 A nemzetközi elvárások, a nemzeti önrendelkezés elve és a háború elszabadulásától való félelem közötti őrlődésnek tekinthetjük Antall József azon nyilatkozatát, amelyet 1991. szeptember 3-án tett Ante Markovié kormányfővel folytatott megbeszélése után. „Magyarország a szuverén köztársaságok államszövetségét, a délszláv válság demokratikus és békés megoldását pártolja; ellenzi a külső és belső határok erőszakos megváltoztatását; fontosnak tartaná, hogy a válság megoldásában a köztársasági vezetők mellett szerepet kapjon a szövetségi kormány, valamint, hogy ellenőrzést tudjon gyakorolni a fegyveres erők fölött.37 Ez az álláspont egyfelől összhangban volt azzal a céllal, amit az 1991. szeptember elejére összehívott hágai Jugoszlávia-értekezlet tűzött ki maga elé,38 másfelől igyekezett semlegesíteni a szerb célokkal nem teljesen egyetértő Markovié elleni szerb fellépést,34 de azért a magyar külpolitika igyekezett a maga szempontjait is érvényesíteni. Az EBEÉ értekezletén a magyar küldöttség felvetette: „kapjanak képviseletet a békekonferencián a jugoszláviai nemzeti kisebbségek vagyis a magyarok és az albánok is." Bár Gyarmati István nagykövet ezt illetően nagyon bizakodó volt,40 ez az elképzelés végül is nem valósult meg. Az események azt igazolták, hogy egyáltalán nem volt alaptalan Magyarország abbéli félelme, hogy Jugoszlávián belül ellenőrizhetetlen folyamatok indulhatnak be, ha a szövetségi kormány elveszti a hatalmát. Sőt az események még az államhatárokat is átlépték. 1991. szeptember közepén a jugoszláv harci gépek több ízben is megsértették Magyarország légterét. Budapest ismét az Európai Közösség törekvéseire hivatkozott és azonnali tűzszünetet szorgalmazott, azt, hogy a fegyveres erőket vonják vissza a laktanyákba, hogy teremtsék meg a fegyveres erők fölötti politikai ellenőrzést, hogy a konfliktust oldják meg békés eszközökkel. Magyarország ugyanakkor a nemzetközi közösség sürgős beavatkozástól azt várta, hogy az megállítja a vérontást, illetve azt, hogy a háború újabb térségekre is kiterjedjen, s hogy nemzetközi konfliktussá váljon.41 Egyéb lehetőségek híján a magyar kormányzat kénytelen volt különböző típusú nyilatkozatokkal reagálni a számára rendkívül kedvezőtlen eseményekre. 1991 szeptember közepén megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy a jugoszláv hadsereg a szövetségi szervek és a nemzetközi figyelmeztetések ellenére nagyarányú támadást indított Horvátország ellen, s ismételten felhívta a nemzetközi közösséget, hogy határozottan lépjen fel a katonai akciók ellen. Nem sokkal később Jeszenszky Géza a közvetlen szomszédságra és a térség egészére nézve is fenyegetőnek ítélte a konfliktust és az ENSZ beavatkozását szorgalmazta: „A helyzet súlyossága és a teendők sürgőssége folytán az ENSZ csak a saját hitelét ronthatja, ha marginális vagy passzív marad, vagy ha hiányozna a szükséges határozottság ahhoz, hogy összehangolt erőfeszítéseket tegyen és segítse újraéleszteni a békefolyamatot". Ismételten konföderációt szorgalmazott, hangsúlyozta 2004. tavasz-nyár 11
