Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Pintér Attila gyelemre méltó, hogy míg 1923-ban a városi lakosság aránya 18% volt, ez 1995-re 60%-ra emelkedett. Isztambul lakosságának 61%-a falusi születésű, ők a munkalehetőség és a magasabb életszínvonal elérése reményében költöztek az ország gazdasági központjába.11 A török politikai kultúrát a 20-30-as években a nacionalista, szekuláris reformok, a 40-es években a szovjet fenyegetés, az 50-70-es években a demokratizálás és a társadalmi mobilitás formálták. A 80-90-es évek fordulóján a kétpólusú világ felbomlása és a Szovjetunió összeomlása jelentett új kihívásokat. A török választópolgárok identitását jelentős mértékben meghatározta és meghatározza, hogy milyen típusú oktatási rendszerben tanultak. Azok a diákok, akik állami vagy magán-középiskolában végeznek, laikus (világi), szekuláris nézetet, viszont akik vallási szakiskolákban tanulnak, azok valószínűleg iszlámista világnézetet vallanak.12 A Török Köztársaság vezetői 1923 óta arra törekedtek, hogy az ország minden szempontból egységes legyen, de Törökország több szempontból is megosztott. A lakosság 99%-a a muszlim vallást követi, azon belül 75% a szunniták, 25%-a pedig a síiták (ale- uí)13 aránya. Egymáshoz való viszonyuk és a közöttük lévő különbségek a politikai pártokhoz fűződő kapcsolatukban is jelentkezik.14 Éles választóvonalat jelentenek a kulturális különbségek is, amelyek főként a török és kurd lakosság között húzódnak. A legjelentősebb törésvonalat azonban nem a vallás vagy a kultúra jelenti, hanem a városi és a vidéki lakosság közötti különbség.15 A török belpolitika és a pártok kapcsán feltétlenül szólni kell a Musztafa Kemált hatalomba emelő hadseregről, amely a kemálista berendezkedés legfőbb őrének tartja magát.16 A törökországi válságok esetében, legyen az belpolitikai vagy pénzügyi-gazdasági természetű, folyamatosan felmerül a hadsereg beavatkozásának lehetősége. A fegyveres erők azonban csak akkor avatkoznak az eseményekbe, ha a kemálizmus államelvi legitimációját veszély fenyegeti, hiszen ez az ideológia keretet biztosít a hadsereg szerepének legitimációjához is.17 A nyílt, drasztikus katonai beavatkozások kora azonban lejárt, a hadsereg diszkréten, a Nemzetbiztonsági Tanács keretein belül, tárgyalóasztal mellett fejezi ki nemtetszését. A fegyveres erők privilegizált helyet foglalnak el a politikai életben: 1923 óta a tíz elnök közül hat magas rangú katonatiszt volt. A hadsereg, mint rendszer generációról generációra újratermelődik. A jelölteket 13-14 éves korukban szigorú társadalmi, politikai, intellektuális és fizikai feltételek alapján választják ki. Speciális iskolákban kapnak intenzív képzést, amelyek nem tartoznak az oktatási minisztérium joghatósága alá. A katonai kiképzés mellett egyetemi szintű kurzusokon vesznek részt történelemből, szociológiából, politikatudományból és közgazdaságtanból. A tisztek presztízse óriási, fizetésük jóval magasabb, mint a köztisztviselőké. Támogatott üzletekben, alacsony kamatokra vásárolhatnak, exkluzív nyaralóhelyekre és klubokba járhatnak.18 A tiszteket, tiszthelyetteseket folyamatosan ellenőrzik, és az iszlámista tevékenység legcsekélyebb gyanújára azonnal elbocsátják őket.19 118 Külügyi Szemle
