Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Csaba László: Stratégiaváltás az orosz külpolitikában
Csaba László mi okból), ezzel alkalmat adott az orosz elnöknek arra, hogy a maga részéről hasonlóképp leértékelje a hagyományos legfőbb ellenséget, a NATO-t. Sajátos érdekközösség mutatkozik abban, hogy a Bush és a Putyin fémjelezte konzervativizmus ne csak személyes, hanem stratégiai szinten is egymásra találjon. Ez a kétoldalú partnerséget a sokoldalú szervezetek - mind az ENSZ, mind a NATO - mellőzésével kívánja stratégiai partnerséggé fejleszteni (Fedorov és tsai, 2003). Ebbe a megközelítésbe jól beleillik a kormányzati önkény megfegyelmezésére létesített Kereskedelmi Világszervezettel szembeni fenntartások hangoztatása, a WTO-tagság jegelése (Kondakov, 2003). Sajátos módon ez az Amerika-barát felfogás - a retorika és a jelképek konzervatív fordulata közepette - nem egyfajta új terjeszkedő, nagyhatalmi politika jele. Jogosan mutatnak rá elemzők (Sz. Bíró, 2003), hogy ebben egyfajta takarékos, erőgyűjtő, az ambíciókat a lehetőségekkel összhangba hozó középhatalmi politika körvonalazódik, amiben a nagy stratégiával szemben a kiválasztott szövetségesekkel folytatott alkalmi ügyletek a meghatározók. Ez a fordulat - mint Franciaország, Törökország vagy épp Spanyolország is példázhatja - korántsem egyszerű, mert a hagyományos, birodalmi, világhatalmi természetű nemzetfelfogás és önértékelés revíziójával egyenértékű. Mégis, az efféle fordulat alapozhatja csak meg az említett országok új, posztkoloniális szerepét, a nemzetközi rendszerben konstruktív szereplőként betölthető helyét. Ebben a megközelítésben kevésbé jelentős az a mozzanat, amelyet az iraki háború nyomán a megfigyelők kiemeltek: Szentpétervár a „békepárt" fővárosa, az amerikai egyoldalúság ellen küzdők fellegvára stb. Ennél fontosabb és hosszabb távú hatás lehet az, ha Oroszország - tanulva a megelőző időszakokból - középhatalmi ambícióihoz igazítja nemzettudatát, és ennek következtében képes lesz végrehajtani azt a haderőreformot, amelyből eddig csak az alulfinanszírozás és az erózió révén valósult meg valami. Oroszország korlátozott és eszközeiben a korábbinál nagyobb mértékben válogató regionális szerepvállalását nemcsak a terrorizmus elleni küzdelemben, hanem a béketeremtésben és döntőbíráskodásban, valamint a modernizációs erők segítésében valószínűleg nemcsak megtűri, hanem el is várja a nemzetközi közösség. Ez a megállapítás különösen az EU-ra nézve lehet érvényes, ahol a közös kül- és biztonságpolitika ritkán jut túl a közös állásfoglalások megfogalmazásán. Mivel az unió külpolitikájában a mediterrán dimenzió és Délkelet-Európa bizonyára elsőbbséget élvez a posztszovjet térséggel szemben, az EU részéről az orosz külpolitikai aktivizmus támogatásra számíthat. Ezzel szemben az unió az orosz külpolitikában továbbra is pozitív megítélésre számíthat, ahol a hagyományos felvetések, így az energetikai együttműködés és a szabadkereskedelemnek legalább az iparcikkekre kiterjedő megvalósítása áll majd a kezdeményezések homlokterében. A schengeni rendszer miatt megnehezülő utazásokra való hivatkozás - a mai orosz beutaztatási szabályok ismeretében - nem vehető nagyon komolyan, a viszonosság bevezetése - a vízumok mellett - az orosz piacra jutást nagymértékben megkönnyítené. 110 Külügyi Szemle
