Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Csicsmann László olyan tudományos apparátust hoztak létre, amely az adott ország nemzeti érdekeit szolgálta, és tudományos igénnyel a Kelet gyarmati sorba süllyesztése mellett kardoskodott. A tudósok tehát az állam szolgálatában álltak, így a kutató függetlensége, autonómiája nem érvényesülhetett. Ezzel magyarázza az előítéletekben gazdag, egysíkú képet, amely a Közel-Kelettel és általában az iszlám vallással kapcsolatosan kialakult a Nyugaton már Mohamed próféta óta. Said külön utal az 1798-as napóleoni expedíció hátterére, amikor Napóleon több tucat tudóssal együtt érkezett Egyiptomba azzal a céllal, hogy gyarmati sorba kényszerítse az országot (Said, 2000, 141-154. o.). Napóleon ■hadjárata következtében az orientalizmus és a muzulmán világ Nyugaton kialakult képe is megváltozott. „A muszlint Kelet, így ezek után már nem a muszlimokat mint emberi lényeket vagy a történelmüket mint múltbéli események sorozatát jelöli, hanem az orientalisták erejét demonstráló skatulyává alacsonyul" (Said, 2000, 154. o.). A hétköznapi ember csak az orientalistákon keresztül kaphatott az iszlámról információkat, hiszen az egzotikus Kelet hozzáférhetetlen maradt az átlagember számára évtizedeken keresztül. Said későbbi munkájában amellett érvel, hogy az orientalista beidegződések a XX. században is fennmaradtak, ugyanakkor ma a média az a közvetítő csatorna, amelyen keresztül a nyugati közvélemény iszlám képe „konstruálódik". Ez a fajta médiakép pedig magán viseli az évszázados tradíciókat, amelyek intézményes alapon nyugszanak, és a nyugati országok külpolitikáját támasztják alá (Said, 1997,47-68. o.). A média, az akadémia világa és a külpolitika nem tudatos összefonódása révén egy monolit és leegyszerűsített iszlámkép alakul ki, amely alátámasztja Huntington tézisének helyességét a közvélemény számára. Hogyan függ össze a média, a közvélemény és a külpolitika? Számos elemző rámutatott arra az összefüggésre, hogy a média világa alapvetően a hivatalos, gyakran kormányzati csatornákra támaszkodik, elsődlegesen kormányzati szakembereket hallgat meg az adott kérdésről, így alapvetően a mainstream irányvonalat képviseli elsősorban. A médiában tehát a domináns diskurzus tükörképének lehetünk szemtanúi (Karim 2000, 5. o.) és (Entman-Page, 1994). Alternatív vélemények, esetleg viták az adott külpolitikai lépés kapcsán, csak annyiban jelennek meg, amennyiben az adott társadalmi eliten belül is ilyen viták felszínre kerülnek, ha az elit megosztott valamilyen szinten. Ha az eliten belül konszenzus alakul ki egy külpolitikai irányvonal helyességét illetően, akkor nagy valószínűséggel a társadalom, a közvélemény szélesebb rétegeit is a konszenzus fogja jellemezni, vagyis a társadalom felső rétegének véleményformáló, véleménykialakító szerepe van. A nyugati országok közvéleménye pedig kutatások alapján a külpolitikai kérdéseket illetően elsősorban a tévéből tájékozódik, ugyanis preferencia-rendszerében hátra sorolja hazájának külpolitikáját, a belpolitikai, a gazdasági és egyéb kérdésekkel szemben. Ez alól egyetlen kivétel létezik, a háború kérdése. E fenti jelenséghalmaz jól megfigyelhető az öbölháború és az amerikai társadalom közvéleménye kapcsán. 1990 júliusáig az amerikai közvélemény az esetek több mint 50%-ában három hazai problémának szentelte figyelmét, a 86 Külügyi Szemle
