Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában keztek végrehajtásukról és ellenőrzésükről, az 1980-as évek végén, valamint az 1990- es évek kezdetén létrejöttek kivétel nélkül szabályozták ezeket a kérdéseket. Tekintettel arra, hogy az európai fegyverzetkorlátozás éppen ebben az utóbbi időszakban virágzott fel, s a legtöbb megállapodást akkoriban kötötték, ez közvetlenül befolyásolta megközelítésmódjukat. Nem csupán vitarendező testületeket hoztak létre annak érdekében, hogy folytatódjék a diplomaták és a katonai szakértőknek a tárgyra vonatkozó eszmecseréje, hanem olyan ellenőrzési rendszereket is, amelyekben elsőbbséget adtak a helyszíni ellenőrzésnek, ide értve a légi ellenőrzést is. A helyszíni ellenőrzés rendszeresítése nem csupán annyiban volt jelentős, amennyiben olyan betekintést enged az ellenőrzött fél katonai tevékenységébe, illetve - statikusan - arzenáljába,3 amelyre más módszerek nem nagyon voltak alkalmasak, hanem azért is, mert ebben a folyamatban a katonai szakértők között közvetlen személyes kapcsolat jön létre. Ennek jelentőségét ugyan ma már nem értékeljük kellőképpen, de bizonyára más fényben látnánk, ha emlékeztetnénk arra, milyen merev elkülönülés valósult meg a keleti és nyugati katonai elitek között egészen az 1980-as évek második feléig. Elég azt megemlíteni, hogy az 1990-es évek kezdetétől napjainkig majdnem négyezer helyszíni ellenőrzésre került sor az európai hagyományos fegyveres erőkre vonatkozó szerződés, s 1992 és 2002 között több mint négyszáz próbarepülésre a 2002-ben hatályba lépett Nyitott Égbolt szerződés alapján. A bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekre vonatkozó, egymást felváltó bécsi dokumentumok alapján különféle további ellenőrzéseket és légitámaszpont-látogatásokat tartottak, ami szintén tovább növeli a fenti mennyiséget. Visszatekintve az eddig történtekre, természetesen fel lehet vetni a kérdést: szükség volt-e ennyi ellenőrzésre, amikor a felek között a kölcsönös bizalom oly nagy mértékű. Itt azonban a tyúk és a tojás problémájával állunk szemben. A kérdés úgy is felvethető: mennyiben járult hozzá a rengeteg helyszíni ellenőrzés és az azzal együtt járó kiterjedt személyes érintkezés ahhoz, hogy a bizalom ilyen gyorsan létrejött az egykoron ellenséges szövetségekhez tartozó katonák és intézményeik között. Mostanság valóban jóval kisebb már az efféle ellenőrzések jelentősége. Mindez azonban semmiféle összehangolt beavatkozást nem igényel. Nevezetesen azért nem, mert amennyiben egy fegyverzetkorlátozási megállapodáshoz tartozó állam arra a következtetésre jut, miszerint semmilyen előnye nem származik abból, ha ellenőrzi partnerét, arra sem a bizalom erősítése, sem a kapcsolattartás céljából nincs szükség, akkor előbb-utóbb - s nem kevés bürokratikus ellenkezés nyomán - a felek nem fognak az ellenőrzésekre költeni, s le fognak mondani arról, hogy kimerítsék úgynevezett ellenőrzési kvótájukat.4 Ennek első jele nyilvánvaló módon az erre a célra rendelkezésre álló - személyi és anyagi - források korlátozása lesz. 2003. ősz 103
