Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában tonságerősítő intézkedéseket. Következésképpen a történelem beavatkozott azokba a folyamatokba, amelyeket a hidegháborús rendszer elmúltát megelőzően a fenyegetettség szintjének csökkenése és az együttműködési készség fokozódása tett lehetővé. A fegyverzetkorlátozás viszonylagos sikere éppen ennek a két tényezőnek volt tulajdonítható. Az európai államok a kelet-nyugati konfliktus vége felé érzékeltek ugyan némi fenyegetést, de a konfliktus már távolról sem volt antagonisztikus, ami így nem akadályozta azt, hogy az érintettek a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra mint együttműködésen alapuló eszközre hagyatkozzanak, amikor biztonságukat kívánják kedvező irányban befolyásolni. A légkör és a felek készsége gyors eredmények elérését tette lehetővé. Ez a tanulmány az európai fegyverzetkorlátozás fejlődését és perspektíváit elemzi a kelet-nyugati konfliktus elmúltával. Teszi ezt az elmúlt maholnap másfél évtized eredményei fényében. Az alapvető kérdések, amire választ keres az, vajon adekvát módon reagált-e Európa a megváltozott körülményekre, s kísérelte meg a fegyverzetkorlátozást beilleszteni az új, kialakulóban lévő nemzetközi rendbe, s ennek fényében alkalmasnak mutatkozik-e, hogy ez az eszköz hozzájáruljon a nemzetközi kapcsolatok alakításához a jövőben. Európai fegyverzetkorlátozás a hidegháború után Amikor a hidegháború befejeződött, s ennek pontos idejéről megoszlanak ugyan a vélemények, ám azt illetően teljes az egyetértés, hogy ez legkorábban Kelet-Közép-Euró- pa 1989. őszi forradalmainak idején, legkésőbb pedig a Szovjetunió 1991. végi felbomlásakor történt, néhány - túlnyomóan jogilag nem kötelező - fegyverzetkorlátozási megállapodás, a tárgyra vonatkozó, folyamatban lévő tárgyalások és kiterjedt, korábban fegyverzetkorlátozással foglalkozó, többnyire diplomatákból és katonatisztekből álló szakértői kör maradt hátra. A megkötött megállapodásokat végre kellett hajtani, a tárgyalásokat lehetőleg sikeresen - szerződéskötéssel - le kellett zárni, végül pedig valamilyen módon elfoglaltságot kellett találni azoknak a szakértőknek, akik a folyamat folytatása mellett érveltek. Az utóbbi - az előbbiek fényében - a hidegháborút követően egy ideig még nem okozott különösebb nehézséget. Ha egy pillantást vetünk a kelet-nyugati konfliktus befejezését követően felhozott érvekre, azokat a következőképpen csoportosíthatjuk: 1. Hangoztatták, hogy a fegyverzetkorlátozás folyamata még nem ér véget a megállapodások megkötésével, hanem az magában foglalja végrehajtásukat, ellenőrzésüket és azoknak a fórumoknak a működtetését is, amelyeket a szerződésekkel összefüggésben hoztak létre (pl. felülvizsgálati konferenciák, különféle vita- és döntéshozatali fórumok). 2. A stratégiai helyzet megváltozásától függetlenül tovább folytak azok a tárgyalások, amelyek bizonyos függő kérdések rendezését célozták. Az európai hagyományos fegyveres erőkre vonatkozó szerződés, a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések korábbinál kiterjedtebb szabályozását célzó közel2003. ősz 101
