Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Arday Lajos: Jugoszlávia vagy Nagy-Szerbia? Szerb nemzeti identitás és (kül)politika
Jugoszlávia vagy Nagy-Szerbia? Szerb nemzeti identitás és (kül)politika tást - izzott az idegengyűlölettől."42 Ezt a „nemzetmentő programot" csak erőszakkal, az alkotmányos államrend és -szervezet szétzúzásával lehetett (volna) megvalósítani. Erre hívott fel Milosevic Koszovóban 1987-ben,43 s ez emelte fel őt a hatalom csúcsára, majd ismételte meg két év múlva ugyanott, milliós tömeg előtt. A járási párt- és állami vezetők előtt pedig kijelentette: „Ha dolgozni nem is, de harcolni tudunk, s van fegyverünk." A cél: „Máidén szerbet egy államba!", amelyben a tartományok autonómiáját már felszámolták; észak-nyugati határa a Verőce/Virovitica-Károlyváros/Karlo- vac-Knin vonal, és természetesen Bosznia-Hercegovina szerblakta területei. A szerbek nagy többsége azonosult ezekkel az eszmékkel, és támogatta Milosevicet, mert azt mondta ki, amit éreztek és amit hallani akartak. Fel voltak fegyverezve,44 és nem kértek az ellenzék programjából, amely kemény munkát és a korrupció felszámolását követelte az Európához való felzárkózás érdekében. „A nacionalizmusba szédült tömegember nem lehet meg ellenségkép nélkül"45 - s ellenség bőven volt, akik ennek a Nagy-Szerbiának az útjában állottak: horvátok, bosnyákok, albánok, valamint a Nyugat, elsősorban a németek. A sok áldozatot követelő, kegyetlen harcok alatt és után pszichiáterek vizsgálták a szerbek természetellenes viszonyát fegyvereikhez, megállapítva, hogy többre tartották és jobban ragaszkodtak hozzájuk, mint hitveseikhez.46 Különösen erős volt ez a tisztelet és ragaszkodás az egykori határőrvidékeken, a Krajinák- ban, amelyek 1990-91 és 1995 között fél-független államocskákként léteztek, szembefordulva a zágrábi kormányzattal. Jugoszlávia romjain Nagy-Szerbia? Időleges sikerek és kudarcsorozat A szerbek - pontosabban a szerb vezetésű JNA (Jugoszláv Néphadsereg) és a csetnik- hagyományokon (újjá)szerveződő félkatonai szabadcsapatok - által indított fegyveres konfliktus vége ismert: „Tankokkal vonultunk be, és szarnárkordékon menekültünk el" - ahogyan azt egy szerb politikus szemléletesen megfogalmazta. Koszovó gyakorlatilag elveszett. A csonkának érzett országba több mint 700 ezer menekült érkezett.47 De ennél is nagyobb baj, hogy a világgal szembehelyezkedő Szerbia kirekesztette magát a (közép)-európai folyamatokból: a térség egyik legsikeresebb országából a Balkán egyik legszegényebb országává lett. Sokak véleménye szerint ez a szerbek Trianonja. Azért ez a vélekedés nem teljesen állja meg a helyét, mert a daytoni egyezménnyel Bosznia-Hercegovina területének közel felét sikerült biztosítani, ami messze meghaladja ottani lakossági arányukat. A szerbek, bár saját bőrükön érzik a háború következményeinek súlyát, még mindig nem jutottak el az okok feltárásáig. A szellemi-politikai elit sem tisztázta a felelősség kérdését, mert nehéz kimondani: a szerb értelmiség, a médián keresztüli tudatformálók, vitte pusztulásba a népet. A helyzet az 1989 utáni ro2003. ősz 63