Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Barry R. Posen: A terek fölötti uralom, az Egyesült Államok katonai hegemóniájának alapja
Folyóiratszemle A közös terekből kilépve, a 15 ezer láb alatti magasságban azonban már kisebb az Egyesült Államok fölénye, sőt minél közelebb kerül egy ellenséges országhoz, ez a fölény általában annál inkább csökken. Sőt Irak, Szerbia, Szomália, Irán esete, valamint az Anaconda hadművelet alatt az Afganisztánban felállított csapdák példája azt mutatja, hogy fel lehet venni katonailag a harcot az Egyesült Államokkal. Igaz, csupán Szomália dicsekedhet valamiféle győzelemmel, ám a többi ország is súlyos árat fizettetett az amerikai hadsereggel. Pedig ezek az országok általában kicsik, szegények és katonailag elmaradottak. A szerző a továbbiakban e relatív hátrány tényezőit veszi sorra. Először is, a helyi szereplők számára a háború megnyerése elsőrendű politikai érdek, sokkal fontosabb, mint az Egyesült Államok számára, ezért a megpróbáltatásokkal szembeni tűrőképességük is nagyobb. Másodszor, ezek az országok kis méretük ellenére egy forrás tekintetében kompenzálják az Egyesült Államokat: a harcolni képes férfiak számában. Annak ellenére, hogy ez már nem döntő eleme a szárazföldi harcoknak, nagy jelentőséggel bír a városban, a dzsungelben és a hegyek között folyó összecsapásoknál. Harmadszor, a helybeliek nagy előnye, hogy „hazai pályán játszanak", ennélfogva jól ismerik a terepet, a klímát és a helyi adottságoknak legjobban megfelelő taktikákat és stratégiákat. Negyedszer, ezen államok katonai vezetőit nagy számban képezték ki a fejlett országokban: a hidegháború idején katonai kiképzésük a politikai befolyásolás egyik eszköze volt. Jól kitanulták tehát a nyugati hadviselést, a nyugati fegyverek használatát, és ezt a tudást könnyen az Egyesült Államok ellen tudják fordítani. Ötödször, a földi közelharcokhoz, az alacsony magasságban folyó légi ütközetekhez és a territoriális vizeken vívott harcokhoz szükséges fegyverarzenál kevésbé költséges, mint a közös terekben folytatott háború. Mindezen tényezők összejátszása már komoly kihívást jelent az Egyesült Államok számára, és ha vereséget nem is, de számos nehézséget okozhat. A hidegháború vége óta a tengeri összecsapások helyett egyre inkább a szárazföldi hadműveletek kerültek előtérbe. Ezért az 1990-es évek elejétől az amerikai haditengerészet nagy figyelmet fordított a part menti hadműveletekre, amiről több doktrína is tanúskodik (From the Sea, Forward from the Sea, Sea Power 21). A part menti harcok nagyrészt az eredetitől eltérő feladatokat rónak az amerikai haditengerészetre, amelynek eddig nem sikerült kimagasló eredményeket elérnie e téren. Apart menti harcokra felállított haderő különböző eszközök kombinációját tartalmazza: aknák, hajóelhárító rakéták, dízel-tengeralattjárók, gyorsnaszádok, radarok, hosszú hatótávolságú föld-levegő rakéták, repülőgépek és helikopterek. Ezek az ellenség számára sem túlságosan drágák, és együtt alkalmazva kemény ellenállást fejthetnek ki, mint ahogy tették a Perzsa-öbölben, amelynek zárt területe különösen alkalmas a védekezésre. Az amerikai flotta kétségtelenül képes szétrombolni egy jól működő, part menti védelmet is, ám csak jelentős anyagi és emberveszteség árán. Ugyanúgy kevéssé érvényesül a haditechnikai fölény a 15 ezer láb alatti magasságban is. Az ilyen magasságban repülő drága és kifinomult, harcászati célokra létrehozott repülőgépek rendkívül sebezhetőek az olyan viszonylag olcsó eszközökkel szemben, 258 Külügyi Szemle
