Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Szilágyi Zsolt: A fegyvercsempészektől a befolyásos szenátorokig - avagy az Egyesült Államok és az amerikai írek szerepe az északír békefolyamatban az IRA felfegyverkezésétől annak lefegyverkezéséig
Szilágyi Zsolt zásban és a szenátusban. A legjelentősebb és legbefolyásosabb személyek Tom Foley kongresszusi képviselő, valamint Edward Kennedy, Tip O'Neill és Chris Dodd szenátor voltak. A Congressional Friends of Irelandnek fontos szerepe volt többek között az 1985-ös brit-ír egyezmény tető alá hozatalában. 1974, az északír kormány és parlament felfüggesztése óta ugyanis nem volt érdemi párbeszéd a brit és az ír kormány között. A Congressional Friends of Ireland ezért mindenekelőtt megpróbálta rávenni a Rea- gan-kormányzatot politikai nyilatkozat kiadására, amely szerintük felbátorítaná a feleket a tárgyalások megkezdésére. Bár nyilatkozat kiadására nem került sor, az ír téma folyamatos napirenden tartása elmozdította az ügyet a holtpontról. 1983-ban a Congressional Friends of Ireland az ír kormánnyal és az SDLP-vel karöltve támogatta az Új Írország Fórum (New Ireland Forum) összehívását. Ezt azzal a nem titkolt szándékkal tették, hogy „egységfrontot" hozzanak létre a választásokon előretört Sinn Féin fenyegetésével szemben. Ez volt az ún. „Egységes Írország" forradalma15, amelyet még 28 egyesült államokbeli szenátor és 53 képviselő is támogatott, s amely az ír-sziget békés egyesítését tűzte ki célul. Washingtonban üdvözölték az Új Írország Fórum összehívását. A brit miniszterelnök asszony, Thatcher eleinte hajthatatlannak bizonyult - ezt már megmutatta a nacionalista ír éhségsztrájkolók esetében is.16 William Clarknek, Reagan személyes barátjának és egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának - aki szoros kapcsolatokat ápolt az ír republikánusokkal - azonban sikerült rávennie az elnököt, hogy gyakoroljon nyomást a miniszterelnök asszonyra a tárgyalások megkezdése érdekében. Thatcher végül módosított az álláspontján, s komolyabb lehetőséget ajánlott fel az ír kormánynak az északír kérdés rendezésében. Thatcher beszédet mondott a kongresszusban, ahol partnernak ismerte el az ír kormányt, és találkozott Reagan elnökkel és külügyminiszterével, George Schultzcal Kaliforniában. Ezen a találkozón a miniszterelnök asszony kifejtette, hogy szeretné, ha előrelépés történne az északír probléma rendezésében. Más vélemények szerint az Egyesült Államok kormánya azért szánta rá magát erre a lépésre, mert azt remélte, hogy az angol-ír megállapodás elősegíti az egységes Írország létrejöttét, amellyel Írország feladná semlegességét, és tagja lenne a NATO-nak. Ezzel elhárulna az akadály az elől, hogy az írek hozzájáruljanak egy amerikai katonai bázis létrehozásához a területükön. Ez pedig - ahogy egy unionista parlamenti képviselő fogalmazott - megerősítené Nyugat-Európa stratégiai védelmét.17 Egy másik, jóval homályosabb magyarázat szerint Reagant személyes érdekeltsége vezérelte az ír kérdés rendezésének elősegítésében. Reagan sohasem tagadta, sőt büszke volt ír gyökereire, ám ez elmondható kabinetje több tagjáról is - többek között a már említett William Clarkról is.18 Az ír kormány eközben minden eszközt megpróbált bevetni, hogy meggyőzze a Reagan-kormányzatot a Sinn Féin fenyegetéséről. Ha ugyanis nincs megegyezés, érvelt Dublin, abból csak a szélsőséges szervezet profitálhat. A kampánynak meg is lett a hatása, mert ezt követően Reagan több nyilatkozatában is határozottan elítélte a ter232 Külügyi Szemle