Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Száraz Enikő': A biztonság új dimenziói
A biztonság új dimenziói zeti biztonságpolitikája a hidegháborús szembenállás katonai dimenzióira összpontosított. A szemben álló felek6 egymást folyamatosan ellenségnek tekintették, a háborút pedig lehetségesnek tartották, s az államok - erejük permanens demonstrálása következtében - egy olyan „biztonsági dilemmába" estek, amit másképpen fegyverkezési versenynek nevezünk. Hatalmi pozíciójuk megtartása legfőbb eszközét az ütőképes katonai stratégia kidolgozásában, a fegyverek technikai színvonalának és mennyiségének folyamatos növelésében látták. Ilyen körülmények között a biztonság fogalma az ellenség távol tartásának képességét jelentette az erőszakkal, a fegyverek bevetésével való folyamatos fenyegetés mellett. így a biztonsági tanulmányok egyrészről az elrettentésre, másrészről pedig a nukleáris csapás elkerülésére, a nukleáris fegyverek bevetésének megakadályozására összpontosítottak. Ezeknek az úgynevezett stratégiai tanulmányoknak7 a központi eleme a haderő és a különféle fegyverzetrendszerek, kiemelten a nukleáris fegyverek alkalmazása volt, s az államközi konfliktusokat is csupán a katonai jellegű konfliktusok dimenziójában értelmezték. A stratégiai tanulmányok nagy része elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti stratégiai-nukleáris szembenállásra összpontosított (természetesen szerepet kapott számtalan más, a hidegháborús konfliktusokhoz kapcsoló téma is, de a „legdivatosabb" mégis az amerikai-szovjet konfrontáció elemzése volt). Összességében tehát a nukleáris háború veszélyének elhárítása volt a nemzeti biztonság és a stratégiai tanulmányok fő célja, a béke kérdéseinek tanulmányozását pedig a „mainstream" kategorikusan elvetette.8 A realista felfogás teoretikusa tehát egy olyan világképben gondolkodik, amelyben a katonai hatalom az egyetlen, ami számít. Természetesen a gazdasági erő szerepét sem becsüli alá, de annak jelentőségét elsősorban abban látja, hogy a gazdagabb államok nagyobb katonai potenciált képesek kiépíteni és fenntartani, mint a gazdaságilag fejletlenebb, szegényebb államok. A gazdasági fejlettség tehát a realista kontextusban nem úgy jelenik meg, mint a jólét, a szociális biztonság megteremtésének képessége.9 Mind a klasszikus, mind a strukturális realizmus szempontjából a biztonság kérdésköre az államok közötti háború lehetőségéről szól s arról, hogy valamennyi állam veszélyforrást lát a többiben, s ennek a veszélynek az elhárítására rendezkedik be. A realista felfogás nem veszi figyelembe az egyes államok eltérő vonásait, különböző társadalmi berendezkedését: számára irrelevánsak kulturális különbségeik (nyugati vagy iszlám) és állami berendezkedésük (demokrácia vagy diktatúra); s csupán gazdasági fejlettségük és geopolitikai fekvésük (bizonyos tekintetben már ez sem) bír katonai stratégiai jelentőséggel.10 Mivel az államok közötti versengést a realista iskolák öröknek tartották, amit az egyes államok „felemelkedése vagy bukása" nem befolyásolhat, így nem csupán a Szovjetunió és a szovjet blokk összeomlása következtében végbement változások érték őket váratlanul, hanem magának a Szovjetuniónak az összeomlását is minimum valamilyen fegyveres összecsapásnak kellett volna a realista képletek szerint kísérnie.11 2003. nyár 201
