Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Teszler B. István: A külső fejlesztési alapok mint az Európai Unió globális politikájának eszközei - az integrációs érettség tükrében
Teszler B. István lyekre költött összeg. A vonatkozó útmutatásokat azonban Monterrey-ben megerősítették: 2006-ra a részesedésnek el kell érni a GDP 0,33%-át. Ehhez a jelenlegi tagállamokban is módosításokra van szükség, míg az újak esetében ez kiadásaik megsokszorozódását jelenti. ...és az EU-ra A radikális világpolitikai változások heves vitát váltottak ki arról, hogy vajon a 3. világ veszít-e európai jelentőségéből? A hidegháború vége (a kooperáció primer motivációja), a csökkenő gazdasági érdekek és a szegény, szomszédos régiók stabilizációja okán a fejlődők mint kereskedelmi partnerek és mint beruházási és segélyezési célpontok visszaszorulnak-e? Ám ez nem következett be, újra a hagyományos érdekek kerültek előtérbe. A barcelonai folyamat mediterrán programjai korrigálták a kezdetekre jellemző keleti orientációt, az EU ismét sikeresen képviselte bi- és multilaterális érdekeit. A tagjelöltek stabilizációja a prioritások újraelosztását eredményezte: Délkelet-Európa válsággócai (Balkán), a Kaukázus és Közép-Ázsia növekvő szerepet kaptak a kooperációban, miközben a hagyományos partnerek (némelyikük viszonylag prosperáló feljövő országgá és OECD-taggá vált), az előbbiekkel együtt egy olyan fejlesztési politika célpontjaivá váltak, ami magát elsősorban a globalizálódó világ belpolitikájának tekinti. A tendencia a 2001. szeptember 11-i események után valószínűleg erősödik. E globális belpolitika legfőbb motorja az EU. Ám sajátos regionális és szektoriális prioritásai, eszközei és intézményei egy hosszan tartó történelmi fejlődés eredményei, amely gyakran a gyarmati időkre vezethető vissza, s ez magyarázza az ACP-országok- kal és a Mediterráneummal szembeni elkötelezettséget. A 3. világ változása, az általános fejlesztéspolitikai viták és - elsősorban - az EU korábbi bővítései is befolyásolták az európai kooperáció szerkezetét. Az új bővítés is változásokat hoz, de gazdaságilag elenyésző súlya miatt a hatás mérsékelt lesz. A fejlesztési segély és a kooperáció hagyományos eszközei az EU külpolitikai-külgazdasági stratégiájának. A római szerződés releváns passzusai megerősítést nyertek a maastrichti szerződésben (177. cikk, korábban 130u), Amszterdamban és a 2000. évi kormányközi konferencián is, valamint új rendeletekben és nyilatkozatokban egyaránt. Erősödött az unió hosszú távú elkötelezettsége és a tagállamok közötti szoros együttműködés és koordináció tendenciája. Az EU megalakulása óta folyamatosan aktualizálja-bőví- ti fejlesztési politikáját és intézményeit. Mindezt befolyásolták az adott világpolitikai események és az unió állandóan változó érdekei, prioritásai és belső struktúrái. Bár a tagországok hozzáállása e téren eltérő, összességében az EU, donorként és kivitelezőként, a globális kooperáció első számú szereplője. A 2002. évi események tükrében (G7 Kanada- NEPAD, Monterrey, Johannesburg) úgy tűnik, hogy a trend változatlan. Az újak egy valószínűleg hosszú átmeneti időszakban a régieknél kevesebb hozzájárulást fizetnek. Ez hat majd az EU nemzetközi pozíciójára is az esetben, ha a belső te188 Külügyi Szemle
