Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Gazdik Gyula: Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői
Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői Gazdik Gyula A z izraeliek előszeretettel hangsúlyozzák, hogy hazájuk a közel-keleti térség egyetlen demokráciája. Első látásra valóban úgy tűnik, hogy a régió iszlám országainak politikai intézményrendszerében az utóbbi évtizedekben végbement változások ellenére a végrehajtó hatalom kontrollja, a civil társadalom szabadságjogainak érvényesülése sehol sem olyan mértékű, mint a zsidó állam esetében. De az ilyen jellegű összehasonlítás természetesen csak formális lehet, mivel figyelembe kell venni, hogy eltérő tradícióval, történelmi háttérrel rendelkező társadalmakról van szó, amely nemcsak a politikai kultúrát, hanem sok vonatkozásban a hatalomgyakorlás módját is befolyásolja. Az izraeli demokráciát ért bírálatok elsősorban az országban élő arab kisebbség helyzetét, illetve a megszállt területeken élő palesztinokkal szemben követett politikát állítják előtérbe.1 A hatmilliós Izrael etnikailag, vallásilag, kulturálisan eléggé sokszínű ország.2 A népesség 80 százaléka zsidó, a 17 százalékot kitevő arabok mellett élnek itt drúzok, cserkeszek és más kisebbségek. Az ország helyzetét eleve sajátossá teszi, hogy a régió a három monoteista vallás találkozási pontja. A zsidó lakosság egyik fele már itt született, másik fele a mintegy 70 országból érkezett bevándorlókból tevődik össze. A legutóbbi nagyobb immigrációs hullám a nyolcvanas évek végétől a Szovjetunióhoz és utódállamaihoz kapcsolódott, ennek eredményeként körülbelül 800 ezren érkeztek az országba. A meglévő multikulturális közeg természetesen hatással volt a nemzeti integrációra. Az 1948-as államalapítás óta ezt a folyamatot az egyik oldalon erősítette az ellenséges környezet, az arab-izraeli konfliktus következtében meglevő állandó veszélyérzet, másrészt lassította a zsidóságon belüli megosztottság. A cionizmus, mely a nacionalizmus, a modern nyugati liberális s a kollektivista értékek sajátos szintézisére épül, elsősorban az Európából a XIX. század végétől bevándorló askenázi gyökerű zsidók felfogását tükrözte. Az állami és gazdasági élet fontos posztjait monopolizáló askenázi hatalmi elit az Afrikából, Ázsiából érkező keleti vagy - nem teljesen szabályos elnevezéssel - szefárd zsidókat felkészületlennek tekintette, s szocializációjuk előfeltételének az askenázi értékorientáció elfogadását tartotta.-1 A cionista eszme fő összetevői közül a 2002. tavasz 3
