Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss J. László felfedezett „Mitteleuropa" üzenete a megosztott, de a fejlődés mélyrétegeiben társadalmilag és kulturálisan összetartozó közép-európai térség kifejezése volt, elutasítva ezzel a kontinens önkényes jaltai megosztását, a térségnek a Szovjetunió érdekszférájához csatolását, amely a nagyhatalmi politika de facto és nem az érdekelt társadalmak de jure döntésének következménye volt. Ausztria semlegessége, a Szovjetunió által ellenőrzött térség „osztrákosítása" értelmében ekkor még az alternatíva, sőt az elérni kívánt cél funkcióját is betölthette. Az „újra felfedezett Mitteleuropa" a Habsburg-dinasztia által ellenőrzött és az Alpok-Adria-Duna által jellemezhető kisebb Közép-Európára, a történelemből megmaradt, transznacionális kulturális térségre is felhívta a figyelmet. A vita 1989 után tapasztalható második szakasza sok tekintetben a túlfűtött várakozásokkal szembeni kijózanodásról tanúskodott. Kiderült, hogy a várakozásokkal ellentétben a hatalomra került ellenzéki mozgalmak „közép-európai transznacionális közösségüket" nem tudták átmenteni a posztkommunista időszakra. A sokáig elnyomott, majd újból felszínre kerülő nemzeti érdekek számos esetben erősebbeknek bizonyultak, mint a regionális önszerveződés erői. Jugoszlávia véres széthullásával ugyanakkor inkább a „civilizálatlanság" társadalmai, mintsem a civil társadalmak határátlépő közösségei váltak láthatóvá. Emellett ebben az időszakban azok a geopolitikai elgondolások is formát öltöttek, amelyek a szubregionális együttműködésben a Közép-Európa-fogalom opera- cionalizálására, annak a gyakorlatba való átültetésére tettek kísérletet. Ebben a folyamatban Ausztria is élen járt. A Közép-európai Kezdeményezés (CEI), az Alpok-Adria Munkaközösség, valamint a visegrádi államok együttműködése, a CEFTA és más, egymást részben átfedő regionális együttműködési formák egyszerre kísérelték meg, hogy a közép-európaiságnak gyakorlati értelmet kölcsönözzenek, és stabilizáló együttműködéssel töltsék ki a nagyhatalmi befolyás nélküli és még „integrálatlan" térséget. Ausztria 1995- ben bekövetkezett uniós tagsága ebben a folyamatban lényeges változást jelentett, ám ez a lépés az integrált és integrálatlan Közép-Európa részei közötti szubregionális együttműködés jelentőségét nem csökkentette, hanem még inkább megnövelte. A Közép-Európáról szóló vita harmadik szakasza azt a kérdést fogalmazta meg, hogy vajon létre lehet-e hozni a közép-európai „érdekközösséget" már az EU-csatlako- zás előtt, de még inkább az „integrált Közép-Európa" formájában a szinte egész Európát egyesítő unión belül. Ausztria a „regionális partnerség" elképzelésével arra vállalkozott, hogy a térség integrálódásának támogatója és a csatlakozás után az unión belüli „közép-európai érdekközösség" kezdeményezője legyen. Számos tényező mutatja, hogy a fejlődés irányai még nem teljesen tisztázottak. Nem csupán Ausztria és az integrálódó térség országai közötti kétoldalú problémákról van szó, mivel ezeknek a csatlakozással együtt valamilyen értelemben meg kell oldódniuk. További kérdés, hogy vajon az EU-ban nem inkább a V4-együttműködés államai lesznek-e az integrált közép-európaiság hordozói? Ha a visegrádi térség „belülről" tekintve sokszor megosztott is, a külső gazdasági és politikai szereplők a „visegrádiakat" mégis hajlamosak egy 104 Külügyi Szemle
