Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
A birodalomtól az integrált kisállamig Ausztria belső megosztottságának a pártpolitikai rendszerben történő intézményes lecsapódása, nevezetesen a három politikai tábor (Lager) létezése az a további örökség, amelynek mind a mai napig számottevő befolyása van az osztrák politikai tudat és identitás fejlődésére. A három politikai tábor létezése és az a tény, hogy ez időről időre megmerevedett, a nemzeti identitás fejlődésében nem lebecsülhető akadálynak bizonyult. A három politikai tábor kialakulása többé-kevésbé a nagypolgárság ideológiájára, arra a klasszikus liberalizmusra adott válasz volt, amely az 1873. évi nagy tőzsdei csőddel bekövetkezett gazdasági válság nyomán fogalmazódott meg. A katolikus tömegmozgalom a Karl Lueger bécsi polgármester által vezetett keresztény-szociális pártban öltött formát. Társadalmi bázisa főként a kispolgárság, valamint a vidéken és a tartományokban élő lakosság volt. A párt antiszemita és nacionalista demagógiája e társadalmi csoportoknak a félelmeit tükrözte. A szociáldemokrácia a múnkások és az alsóbb szinten foglalkoztatott alkalmazotti csoportok másik nagy tömegmozgalmává vált. Olyan vezetői, mint Otto Bauer és Karl Renner az ausztromarxizmus meghatározó teoretikusai voltak. Tevékenységük központja a „vörös" Bécs volt. A harmadik és kisebb tábor alapító személyisége, Georg von Schönerer a pángermán ideológia képviselője, militáns antiszemita, Habs- burg-ellenes és antiklerikális politikus volt. E harmadik tábor több pártból - inkább a „híres" emberek pártjából, mint a tömegpártokból - tevődött össze. Az osztrák „táborok" és azok pártjai az 1880-as évektől kezdve képesekké váltak arra, hogy befolyásuk alapján a lojalitást időről időre, nemzedékről nemzedékre örökül hagyják. Az átlagos osztrák többnyire „beleszületett" valamely politikai táborba, és abban „bezárva" maradt, elkötelezettségét a következő nemzedéknek is továbbadta. A politikai táborba való „beleszületettség" a politikai szocializáció meghatározott típusát jelentette: a megfelelő ifjúsági csoportokban, kulturális szervezetekben, oktatási programokban és szabadidő-tevékenységben való részvételt. Egy-egy személy többé- kevésbé egyetlen táborhoz kötődött, azaz vagy „fekete" (politikai értelemben katolikus, tehát keresztény-konzervatív), vagy „vörös" (szociáldemokrata), vagy „kék" azaz pángermán - az 1930-as években „barna" - volt, s mint ilyen, csaknem teljesen a náci tábor részévé vált. Az egyes személyek identitása szempontjából a táborok valamelyikéhez való tartozás alighanem fontosabb volt, mint az Ausztriához, az egészhez való „ragaszkodás".6 1945-ben, az 1918-19. évi eseményekhez hasonlóan, újra a két tömegpárt - új nevén az Osztrák Szocialista Párt (SPO) és az Osztrák Néppárt (OVP) a kicsiny kommunista párttal (OKP) együtt - alapította meg a Második Köztársaságot. Csak 1949-ben vált lehetővé, hogy a nácizmus miatt kompromittálódott harmadik tábor képviselői is részt vegyenek az általános parlamenti választásokon. Számos belső konfliktus után 1955- ben alakult meg a pángermán tábort képviselő Szabadságpárt (FPÖ). A párt politikai súlyát jelezte, hogy 1985-ig, Jörg Haider hatalomra kerüléséig, sohasem kapott többet a szavazatok öt százalékánál. 2003. nyár 59
