Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Európai és nemzeti identitás a terminus technicusok azonban korántsem egyneműek: a „nyílt nemzet" fogalma összhangban áll, illetve állhat a nacionalizmus korábban elemzett fennmaradásával és modifikációjával, a „nem nacionalista nemzet" viszont a - a nemzeti érzés, büszkeség leválasztásával - nacionalizmusjelenség teljes kiiktatását jelentené.58 E két elméleti variáns közül az elsővel tudunk egyetérteni: az európai integráció esetében a nacionalizmus „integrális" formájának (Peter Alter) „megszelídítéséről" (James H. H. Weiler), illetve „civilizálásáról" (Zdiszlaw Mach), azaz szélsőséges - kirekesztő, expanzív - vonásainak leépítéséről van, illetve lehet szó.59 Bár a téma szakértői közül többen - így például David McCrone vagy Peter Lynch - a nyugat-európai államokon belül fellépő kisebbségi mozgalmak esetében („substate nationalism") használják a „neonaciomliz- mus" fogalmát, a magunk részéről tágabb értelemben, a nacionalizmus „megszelídített" formájára is alkalmazhatónak tartjuk. Ezt igazolhatja a fogalom feltételeinek McCrone-féle taxatív felsorolása: egy koherens civil társadalom megléte, a kulturális és politikai nacionalizmus komplex viszonya, s nem utolsósorban: a „többes nemzeti identitás" („multiple national identity") - az utóbbi formula a regionális és nemzeti identitás együttes, komplementer szerepét is feltételezi.60 Az eddig elmondottak korántsem jelentik azt, hogy a két alapvető identitásforma „sterilen", csak egymással lehet kapcsolatban, és azt sem, hogy ez a viszony független lehet az Európai Unió mindenkori struktúrájától, az úgynevezett európai architektúrától. Éppen ellenkezőleg: ezek jelentik a komplementertézis általános, „tág" keretfeltételeit. Ami az első dimenziót illeti: az európai polgárok többes kötődése - az úgynevezett multi- vagy poliidentitás - ma már nemcsak a szociálpszichológia kedvelt fogalma, hanem széles körben használt társadalomelméleti (ezen belül: politikaelméleti) kategória is, és két vonatkozásban is túllép a nemzeti és európai identitásra korlátozódó kettős kötődésen. Szerepelnek benne a nemzetinél kisebb léptékű lokális identitások - falusivárosi, illetve regionális jelleggel -, másfelől a nemzetinél tágabb entitásokkal - Európával, az euroatlanti kultúrkörrel és az egész világgal - történő azonosulás is, ahogy ez Heiko Walkenhorst, Max Haller-Stefan Gruber vagy Karlheinz Reif felsorolásában szerepel, hogy csak néhány kiragadott példát említsünk.61 Ugyanakkor a gyakorta előforduló pontatlan szó- illetve fogalomhasználat miatt mind az európai, mind a nemzeti identitás helyét pontosítanunk kell a multiidentitás-konstrukción belül: 1. Az európai identitás fogalma gyakran kap olyan értelmezést, mintha az Európában fellelhető összes identitásforma és identitásszint gyűjtő- vagy főfogalma lenne. M. Rainer Lepsius szerint „az európai kulturális identitás az eltérő értékvonzatokkal rendelkező identifikációk konglomerátuma" - azaz önálló minőséggel nem rendelkezik... Mások - Rüdiger Görner vagy a Rien T. Segers-Reinhold Viehoff szerzőpáros - értelmezésében az európai identitás kettős jelentésű: „főfogalom" az előbbi értelemben és „alfogalom", ami az európai kulturális tradíciókra, az uniós intézményekre és a velük kapcsolatos politikai intenciókra fókuszáló, „par excellence" európai (meta)identitást 2003. nyár 45
