Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)

2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - J. Nagy László: Az arab országok a magyar külkapcsolatokban (1947-1962)

Az arab országok a magyar kiilkapcsolatokban (1947-1962) rádióállomás megszüntetését. A Bem rakparton azonban csak a kérdés tanulmányozá­sát ígérték. Végül is a magyar pártvezetés akkor döntött az adás megszüntetéséről, amikor a francia követ Magyarország folyamatban lévő ENSZ-tagságának esetleges megakadályozására tett célzást.74 A magyar kormány 1957-től mutatott érdeklődést az algériai probléma iránt. A fel­kelők támogatását arra igyekezett felhasználni, hogy megnyerje az arab államok támo­gatását az ENSZ-ben a magyar kérdés tárgyalásakor, Burgibához hasonlóan rámutat­va arra az ellentmondásra, amely a nyugati hatalmak magyar ügyben tanúsított akti­vitása és az algériai nép önrendelkezési jogának a megtagadása között áll fenn.70 1957. december elején Kádár János fogadta az Algériai Kommunista Párt küldöttsé­gét, amelyet Larbi Buhali első titkár vezetett. Tulajdonképpen ezen a megbeszélésen kapott a magyar állami- és pártvezetés először átfogó, alapos és reális ismertetést Al­gériáról, a felszabadító háborúról, a benne részt vevő politikai erőkről (részletesen a kommunistákról) és a háborúnak a francia belpolitikára gyakorolt hatásáról. Larbi Bu­hali szerint az algériai felszabadító háború jelentőségét „a testvérpártok lebecsülik, s csak az utóbbi hónapokban kezdik érzékelni a szolidaritás megnyilvánulását".76 Kér­te, hogy Magyarország anyagilag (pénzsegély) és politikailag (szolidaritási akciók, saj­tópropaganda) segítse az FLN-t. 1958-ban megszaporodtak az algériai háborúról szóló cikkek a magyar sajtóban, a szakszervezetek pénzgyűjtéssel összekötött szolidaritási hetet rendeztek. Ugyanakkor a magyar kormány igyekezett kerülni az algériai háborúval kapcsolatos állásfoglaláso­kat. Arra törekedett, hogy a francia-magyar kapcsolatok ne romoljanak, hanem lehető­leg fejlődjenek. A Quai d'Orsay sem tulajdonított különösebb jelentőséget a magyaror­szági FLN-barát szolidaritási akcióknak. Erre engednek következtetni a budapesti francia követ, Jean-Paul Boncour táviratai, jelentései.77 A francia-magyar kapcsolato­kat 1958-ban De Gaulle és hatalomra jutásának magyar megítélése (fasiszta puccs) és Nagy Imre kivégzésének párizsi elítélése rontotta.78 1958. szeptember 19-én az FLN Kairóban bejelentette az Algériai Köztársaság Ideig­lenes Kormányának (GPRA- Gouvernement Provisoire de la République Algérienne) megalakulását. Az ázsiai szocialista országok azonnal de jure ismerték el. Döntésüket könnyen meghozhatták, hiszen ezzel nem zavarták meg külkapcsolataikat: nem voltak tagjai nemzetközi szervezeteknek (pl. ENSZ), Franciaországgal vagy egyáltalán a nyu­gati világgal sem volt kapcsolatuk, ha volt is, csak jelentéktelen. Moszkva és kelet-európai szövetségesei csupán üdvözlő nyilatkozatot tettek. A Szovjetunió óvatosan kezelte az algériai problémát, nemzetközi politikai straté­giájának rendelte alá, s ebben a francia-szovjet kapcsolatoknak nagy jelentőséget tu­lajdonított. Arra törekedett, különösen De Gaulle hatalomra jutása (1958. május) után, hogy Franciaország lazítsa kapcsolatait az Egyesült Államokkal, erősödjön kül­politikai önállósága, és minél szorosabb kapcsolatot építsen ki a szocialista orszá­2003. tavasz 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom