Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Az „iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában gudna. Nyilván valóban igaz, hogy a muzulmánok egy része engesztelhetetlen dühöt táplál a Nyugattal szemben, viszont minden egyes cikk mögött implicit formában meghúzódik az amerikai külpolitika azon sajátossága, hogy nem hajlandó tárgyalni a mérsékelt - a demokratikus játékszabályokat betartó - politikai iszlám mozgalmakkal. Holott óriási különbségek vannak a radikális és mérsékelt irányzatok között. Az iszlámról szóló diskurzusban a politikai iszlám eleve persona non grataként jelenik meg, pedig az amerikai külpolitikának előbb-utóbb fel kell ismerni a kettő közötti lényegi különbségeket. Konklúzió A fenitek alapján a következő következtetéseket vonhatjuk le: 1. A média nem tekinthető semleges tájékoztató eszköznek, amely az olvasóra bízza a vizsgált kérdés megítélését, ugyanis a média előre meghatározott - habár implicit - előfeltevésekkel, kerettel dolgozik, amelyre a nemzeti külpolitika, a politikai elit és egyéb gazdasági csoportok jelentős hatással bírnak. Válságok, háborúk idején - akár csak az Amerika elleni terrortámadás idején - a nemzeti szolidaritás és a társadalmi konszenzus révén még kevésbé kérdőjeleződik meg e keret, amely számos sztereotípiával telített. Az iszlám és a Nyugat viszonyára lefordítva ez annyit jelent - Esposito szavaival élve - (Esposito, 1999), hogy a nyugati média veszélyként és nem kihívásként éli meg a politikai iszlám mozgalmak erősödését. Az iszlámról szóló hírműsorok, elemzések eleve abba a keretbe ágyazódnak, amely a Nyugat és az iszlám történelmének konfliktusos időszakából származnak, mint a keresztes hadjáratok vagy az Oszmán Birodalom európai terjeszkedési kísérletei. A legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogy e keretet feloldjuk, hogy megnyíljon az út egy olyan kommunikáció felé, amely a civilizációk közötti dialógust szolgálják, hogy elkövetkezzen az az időszak, amikor zsidó-keresztény- iszlám kultúrkörről írnak a sajtóban, amely egyelőre utópiának tűnik. 2. Az iszlámról szóló egyes hírműsorokban, ismeretterjesztő műsorokban az iszlám civilizáció képviselői csak elvétve szólalhatnak meg arról, hogy mit is jelent nekik az az iszlám, amely születésüktől fogva meghatározza mindennapjaikat. Ha elvétve mégis megjelennek a tévéképernyőkön, akkor sem kérdőjelezhetik meg azt a nyugati diskurzust, amely orientalizmus néven évszázadok óta beleivódott a nyugati történelembe. Ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi szituációért, eseményekért a Nyugat az egyetlen felelős, sőt éppen az ellenkezőjét, hogy az iszlám világnak olyan hangokat kell megszólaltatni, akik a megértést, a más kultúra megismerését segítik elő, és nem az iszlám vallás lejáratását. Más részről kihívásnak minősíthető az is, hogy az iszlám országoknak jobban meg kell értenie a nyugati civilizáció jellegzetességeit, fejlődését és sajátosságait. 2003. tavasz 107
