Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: A németek menekülése keletről. Összegyűjtött cikkek és tanulmányok a németek második világháború utáni kitelepítéséről
A németek menekülése keletről csapódó rablóbandák tovább folytatták az erőszakos kitelepítéseket a konferencia alatt is. A lengyel kormányra is komoly nyomás nehezedett a Szovjetunióhoz csatolt egykori keleti országrészből érkező menekültek miatt, akiket legnagyobbrészt a kitelepített németek házába költöztettek be. Az újonnan érkező lengyelek sokszor súlyos beilleszkedési problémákkal küszködtek: szemtanúk számolnak be arról, hogy a keletről érkező, korábban ipari munkásként élő lengyelek nem tudtak magukkal mit kezdeni az elfoglalt sziléziai német parasztházakban, és ahelyett, hogy földművelésbe kezdtek volna, elrejtett német kincsek után kutatva feltúrták a kerteket és termőföldeket. A kitelepített németeket sok helyen átmenetileg olyan táborokban helyezték el, ahol egykori SS-tagokat és nemzetiszocialista funkcionáriusokat tartottak fogva, és velük azonos elbánásban volt részük. Történészek szerint 60 és 100 ezer közé tehető azok száma, akik ilyen táborokban haltak meg. A szövetségesek által megszállt Németországban komoly gondot okozott a milliós emberáradat fogadása és elhelyezése. A potsdami konferencián végül újabb 6,7 millió német szervezett kitelepítésében állapodtak meg. Ebből 1,5 millió a brit, 2,75 millió a szovjet, 2,25 millió az amerikai és 150 ezer ember jutott a francia zónára. A szinte mindenüktől megfosztott, éhező menekültek ellátására nem voltak felkészülve a nyugati szövetségesek, ezért 1946. február 14-én a britek megállapodtak a lengyel kormánnyal, hogy a továbbiakban senkit nem eresztenek útnak legalább kétnapi élelem nélkül. Az amerikaiak a csehekkel kötöttek hasonló megállapodást, melynek értelmében a Dél- Németországba érkező szudétanémetek háromnapi élelmet és ezer márka költőpénzt vihettek magukkal. Kelet-Poroszország északi részén, Königsbergben és környékén, ahol először léptek szovjet katonák az egykori Németország területére, a nagy menekülési hullám után ottmaradt lakosság nem mozdult. Sztálin saját birodalmához kívánta csatolni ezt a területet, de csak 1947. október 11-én, két évvel a potsdami konferencia után írta alá a németek kitelepítésérő szóló parancsot, és a közel 14 millió embert érintő népvándorlásnak ez lett az utolsó felvonása. A nyugati, főleg az amerikai sajtóban komoly visszhangja volt a nyilvánosságra került túlkapásoknak és kegyetlenkedéseknek. Maga Churchill is ezeket a szavakat használta egy a parlament előtt tartott beszédében: „nem kizárható, hogy a vasfüggöny túloldalán egy elképesztő méretű tragédia játszódik le". Ami az egyes helyszíneken végbement spontán vagy szervezett kitelepítéseket illeti, a többségi lakosság hozzáállása korántsem volt egyértelmű. Egy évvel a háború befejezése után a Lengyel Kommunista Párt tisztában volt vele, hogy egy szabad választás megrendezése túl kockázatos lehet, ezért inkább arról tartottak népszavazást, maradjon-e az Odera-Neisse-vonal Lengyelország határa a jövőben. A hivatalos végeredmény szerint a lengyelek 91,6 százaléka válaszolt igennel a kérdésre. Valójában azonban az eredményt csak tíznapos késéssel publikálták, meghamisítva. A valóságban a szavazók 73,1 százaléka ellenezte az új határ megvonását. A kommunista lengyel ve2002. tél 195