Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Fejérdy Gergely: Robert Schuman Európája
Robert Schuman Európája sem Washington, sem pedig London nem kíván a saját érdekeit meghaladó egységesülést, és nem áll a kezdeményezések élére. Ilyen összefüggésekben válik igazán érthetővé, hogy miért van nagy jelentősége annak a felismerésnek, amit Jean Monnet és Robert Schuman is magáénak vallott, miszerint a kérdést a kontinensen belül kell megoldani, mégpedig a francia-német viszony rendezésével. A kötet röviden vázolja a Francia Külügyminisztérium közvetlenül a háború utáni Németország-politikájának francia érdekeken alapuló főbb célkitűzéseit és annak negatív következményeit, kiemelve az 1948-tól külügyminiszterként szolgáló Robert Schuman sokszor kudarcra ítélt erőfeszítéseit. Megtudhatunk manapság - mikor már szinte kizárólagossá vált az angol és francia nyelv használata az unióban - talán meglepő részleteket is, mint például azt, hogy a Genfben rendszeresen összegyűlő európai kereszténydemokrata, felelős beosztású politikusok, Robert Schuman javaslatára, a kontinens ügyeiről, a „gyűlölt" német nyelven tárgyaltak három évvel a Harmadik Birodalom bukása után. A könyv az elzászi politikus életútját is röviden bemutatja, hangsúlyozva néhány olyan jellemvonását, mint például mély meggyőződésen alapuló katolikus hitét, amely sokszor elsikkad a témát tárgyaló történelmi munkákban, annak ellenére, hogy messze meghatározó jelentőségű tetteinek helyes megismerése szempontjából. Az olvasó számára egyre tágabb összefüggésben válik világossá, hogy az 1950. május 9-én váratlanul bejelentett Schuman-terv, hogyan válhatott az európai együttműködés kulcsfontosságú állomásává. A német-francia és a hozzájuk kapcsolódó államok szén és acél- termelésének egy szupranacionális főhatóság alá vonása teljesen újszerű együttműködési modellt hozott a nemzetközi politikában. Az elsősorban gazdaságinak tűnő kezdeményezés Robert Schuman szándéka szerint csak az első konkrét lépést jelentette egy „föderációs jellegű" formában egyesülő Európa felé. A kötet külön fejezetben tárgyalja a 130 oldalas tervezettel, illetve annak párizsi ratifikálásával kapcsolatos visszhangokat. Magában Franciaországban a fogadtatás messze nem volt egyértelműen pozitív. Elsősorban a vas- és acélgyártásban érdekelt északi nagyvállalatok tulajdonosai, és a szakszervezetek tiltakoztak, leginkább a német riválistól féltve saját kiváltságos helyzetüket. Természetesen a hidegháborús megosztottság is látványosan érvényesült a Schuman-terv megítélésével kapcsolatban. A Szovjetunió egyértelműen ellenségesen reagált, meghatározva ezzel a különböző országok kommunista pártjainak magatartását. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államok támogatásáról biztosította a kezdeményezést, még ha némi aggodalommal figyelte is a várhatóan hosszú távon konkurensként számba jövő acéltermelő gazdasági képződményt már a kezdetektől fogva. A tanulmány logikusan mutatja be, a koreai fegyveres konfliktus kirobbanása után kialakult nemzetközi helyzetben hogyan válik a Schuman-féle, első szupranacionális európai szerveződés modellé az európai közös haderő felállításának később kudarcot 2002. tél 189
