Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Könyvekről védelméről szóló rendelkezéssel, amely a Meciar-kormány politikai ellenzékének az elhallgatását szolgálta) elfogadását javasolta. 1996. március 22-én a parlament elfogadta a Szlovákia új területi és közigazgatási beosztásáról szóló törvényt, aminek következtében már egyetlen magyar többségű szlovák járás sem maradt az országban. Ez a kormányzati politikai gyakorlat nagyban hozzájárult Szlovákia nemzetközi pozícióinak megrendüléséhez. A magyar kisebbséghez való viszonyával a szlovák politika „kelepcét állított magának" írja I. Samson „A magyar kérdés mint külpolitikai tényező" c. írásában.9 „Az általa gyártott és széleskörűen alkalmazott magyar kártya (mint kétélű fegyver) ...a szlovák külpolitika ütközőpontja (kamen úrazu) lett" a szlovák integrációs törekvések szempontjából. Ezek az állapotok teljesen lehetetlenné tették a kommunikációt a szlovák kormány és a magyar politikai elit között. A magyarok tárgyalási elképzeléseit figyelmen kívül hagyták a kormány részéről, csak Michal Kovác köztársasági elnök fogadta a magyar koalíció képviselőit és hallgatta meg elgondolásaikat, s ennek alapján tett sikertelen ajánlásokat a kormánynak. Ezek után a magyar ellenzék kezdeményezésére előtérbe került a magyar-magyar közeledés. 1996-ban sor került az első magyar-magyar csúcstalálkozóra, amely előrevetítette, hogy az anyaország további komoly lépéseket kíván tenni a kisebbség védelmére. A szlovákiai választások közeledtével a szlovákiai magyarság politikai reprezentánsai keresték a szorosabb együttműködés lehetőségét azokkal a szlovák ellenzéki erőkkel, amelyektől győzelmük esetén a helyzet javulását várták. A közös érdekek a Me- ciar-rendszer megdöntésének kérdése körül összpontosultak s elvezetett a magyar koalíció és a szlovákiai demokratikus ellenzék közötti kapcsolatok erősödéséhez, amit 1997-ben megállapodás is követett. A szlovákiai ellenzéki pártoknak szükségük volt - több ok miatt is - a magyar pártok közreműködésére a választások előtt, bár óvatosan kezelték e kapcsolatot annak tudatában, hogy egy domináns magyarellenes társadalmi és politikai közegben a magyarokkal való kapcsolat szavazatok vesztését is jelentheti számukra. Nyilván ezért is a pártok választási programjaikban csak nagyon óvatosan és általánosságokban tettek említést a nemzetiségi politika kérdéseiről, amiről M. Kusy professzor e programok elemzése során megállapította, hogy valójában egyik ellenzéki pártnak sincs igazán kimunkált nemzetiségi programja a jövőre nézve, amit nyíltan vállalna.10 Az 1998. évi szlovákiai választásokon az ellenzéki erők magas százalékarányban győztek, s a magyarok szavazatai lehetővé tették, hogy abszolút kormányzati többség jöjjön létre a parlamentben. A választások után politikai síkon lényeges változás következett be a szlovákiai magyarság helyzetében azáltal is, hogy a MKP kormánytényezővé vált. Azonban már a kormányalakítás folyamatában tapasztalható volt, hogy ezt a magyarokkal kötött szövetséget a koalíciót alkotó nem mindegyik politikai erő óhajtja. A kormányprogramban 732 Külügyi Szemle
