Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?
Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság? kációs lehetőségek az állami és a nem állami szereplők számára minden korlátozás nélkül egyaránt rendelkezésre állnak. Az IKT alkalmazása kézzelfoghatóan módosítja a diplomáciai tér és idő sajátosságait: lehetővé teszi számos diplomáciai funkciónak a cybertérben történő megvalósítását; nagyságrendekkel felgyorsítja a diplomáciai gépezet ritmusát; ugyanakkor ösztönzi a külügyi szolgálatok zárt, hierarchikus irányításieljárási folyamatainak az újjászervezését. Érezhetők tehát a paradigmaváltás jelei a posztindusztriális államok diplomáciai tevékenységében, de annak, hogy a gazdasági, az üzleti, a védelmi szféra miért jártak az információs forradalom élén, a diplomácia viszont miért csak most kezd rákapcsolni, számos oka van.8 A gazdasági szereplők a profitorientáltság, a védelmi szféra viszont nemzetbiztonsági okok miatt mindig is arra törekedett, hogy azonnal birtokába vegye a legújabb csúcstechnológiákat, még ha ez azzal járt is, hogy radikálisan át kellett alakítaniuk szervezeti modelljeiket és stratégiaalkotásuk hagyományos módszereit. Az Egyesült Államok ipari-katonai komplexuma számára a vietnami katonai vereség számolta fel az innovatív stratégiai gondolkodást akadályozó csökevényeket, ami az öbölháborúban nagy sikerrel alkalmazott Airland Battle doktrína kidolgozásában csúcsosodott ki. A diplomácia világában azonban semmi ehhez hasonlítható innovatív folyamat nem játszódott le. A külügyminisztériumok számára nem léteztek versenytársak; a diplomáciai szolgálatokat semmi sem ösztönözte radikális technológiai innovációkra, semmilyen külső, versenyre késztető impulzus nem kérdőjelezte meg a tradicionálisan elitnek tekintett terület teljesítményét és rugalmasságát, ezért az üzleti és a védelmi szférához viszonyított információtechnológiai fejlődését hosszú időn keresztül a relatív elmaradás jellemezte. A technológiai utolérés azonban egyáltalán nem reménytelen célkitűzés, a posztindusztriális államok felelős döntéshozói felismerték, hogy a gazdasági- pénzügyi globalizáció, az információs forradalom a korábbinál sokkal aktívabb politikai, gazdasági, biztonságpolitikai koordinációt tesz szükségessé a nemzetközi kapcsolatok szereplői között, különösen azokkal, amelyek már áttértek, vagy azonnal át tudnak térni az információs-kommunikációs hálózatokon alapuló szerveződési formákra és tevékenységekre, ha érdekeik úgy kívánják.9 Tanulmányunkban rámutatunk a folytonosság és változás elemeire a diplomácia fejlődésében. A jelenkor diplomatái tisztában vannak azzal, hogy a kommunikáció gyorsasága döntő hatást gyakorol az államok külpolitikájának megvalósítására. Ezzel a problémával valójában már a XIX. századi diplomaták is találkoztak, akik tevékenységük során megpróbáltak alkalmazkodni a vasút és az elektromos távíró teremtette megváltozott körülményekhez. Az új kommunikációs lehetőségek következményeinek megítélésében azonban az álláspontok már megoszlottak: egyesek szerint a gyors kommunikáció következtében a diplomaták szerepe csökken; mások viszont azt hangsúlyozták, hogy mivel sokkal szorosabb kapcsolatok kiépítésére nyílik lehetőség a földrajzilag távoli nemzeti döntéshozatali központokkal, ezért a nagykövetek szerepe 2002. tavasz 75
