Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István A nem állami szereplők nem alanyai a nemzetközi jognak. A nem állami szereplők egy része, a bűnözők és a terroristák, nem is törődnek a nemzetközi joggal. Tevékenységüket egy másik kultúra elvei irányítják, amiben a jognak, ahogy mi ismerjük, a jog- államiságnak nincs helye. A hatályos nemzetközi jog eszközeivel, annak keretein belül nem is lehet eredményesen harcolni a hiperterrorizmus ellen. A hiperterrorizmus elleni harc lényege a megelőzés: ha nem sikerül egy a szeptember 11-ihez hasonló vagy azt elhomályosító terrorcselekményt megelőzni, akkor kudarcot vallottunk - akkor is, ha utólag elfogjuk és megbüntetjük a terroristákat (akik és támogatóik számára a mi büntetésünk inkább jutalom). A megelőzés viszont akár egy államon belül, akár nemzetközi méretekben lehetetlen a létező jogrendszerben. Képzeljük el, mi történne, ha egy készülő terroristatámadásról tudomást szerezve annak az államnak a hozzájárulását kellene beszerezni megsemmisítésükhöz, amelynek területén a támadást előkészítik, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát kellene megvárni egy ellenük irányuló akcióhoz. Ha viszont ezek nélkül cselekszünk, durván megsértjük a nemzetközi jog szinte minden fontos szabályát, nem is beszélve arról, hogy szabad teret nyitunk az önkényes értelmezésnek, valamint azt sem tudjuk, kinek a joga lenne egy ilyen döntést meghozni. Egy adott (jog)államon belül sem kisebbek a dilemmák, hiszen egy terroristaszervezkedésről tudomást szerezve - többnyire (valószínűleg nem is teljesen legális) titkosszolgálati eszközökkel - nem lesz sem elegendő bizonyíték, sem elegendő idő arra, hogy egy, a jogállamiság követelményeinek megfelelő eljárást megindítsunk és végigvigyünk. A hatékonyság és a jog ezekben az esetekben olyan mértékben konfliktusba kerülnek, hogy a konfliktus a hagyományos logikával feloldhatatlan (lehet, hogy nem hagyományos logikával is?). Ezért is rendkíyül nehéz meghatározni, hogyan harcolhatunk eredményesen a terrorizmus ellen, hogyan használhatjuk hatékonyan a rendelkezésre álló katonai és más eszközöket. De még ennél is sokkal nehezebb kérdés, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy megszüntessük azokat az okokat, amelyek a hiperterrorizmus kialakulásához és - lássuk be - növekvő elfogadottságához és támogatottságához vezettek a világ egy jelentős részén. Meggyőződésünk szerint a kérdésekre nincsenek egyszerű, gyors és fájdalommentes megoldások. Minden megoldás hosszú, drága és áldozatokkal járó döntéseket és cselekvést követel, valamint a közös értékeket valló világ komoly önvizsgálatát, politikájának alapvető felülvizsgálatát, figyelmének és eszközeinek radikális átcsoportosítását, számos kialakult reflexének, előítéletének megváltoztatását és olyan lépések elfogadását, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ehhez mindenekelőtt alapos, őszinte és előítélet-mentes párbeszédre van szükség a demokratikus országokban és a demokratikus országok között. Arra, hogy „cinikus módon" ne olyannak lássuk a világot, amilyennek látni szeretnénk, amilyennek „politikailag korrekt" módon látnunk illik, hanem olyannak, amüyen valójában. 10 Külügyi Szemle
