Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2002. március-július
2002. március-július Etele, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára. Medgyessy Péter koppenhágai látogatása során felkereste a Dán Nemzeti Bankot. Az EU bővítéséről tartott magyar-dán kormányfői eszmecserét Koppenhága közelében fekvő Marienborgban tartották. Medgyessy Péter és vendéglátója, Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, az Európai Unió soros elnöke teljes egyetértésre jutott abban, hogy a csatlakozási tárgyalásokat az év végéig le lehet és le is kell zárni a tagjelöltekkel. A megbeszélés utáni közös sajtóértekezleten Rasmussen nagy elismeréssel szólt Magyarország felkészüléséről. Kovács László külügyminiszter részt vett az EU bővítéséről tartott magyar-dán kormányfői eszmecserén, előtte külön megbeszélést folytatott Bertel Haarderrel, az integrációs és európai ügyekben illetékes dán miniszterrel. A magyar kormányfő délután a Christiansborg-palotában a dán parlament, a folketing külügyi és európai bizottságának elnökével, Klaus Larsen-Jensennel találkozott, majd eszmecserét folytatott a bizottság tagjaival, a tagországok és a jelöltek képviselőivel a magyar csatlakozási felkészülésről. Július 15-16. Erópai Unió: Az Európai Bizottság bővítési biztosa, Günter Verheugen Magyarországon tett látogatást. A bővítési biztos tárgyalt Kovács László külügyminiszterrel, majd sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tárgyalások lezárása nagyon közel van, akár csak a 2004-es európai parlamenti választás, amelyen Magyarország a tervek szerint már teljes jogú tagként vehet részt. A bizottság támogatja, hogy Magyarországnak a jelenleg rögzített 20 helyett 22 képviselői helye legyen az Európai Parlamentben. A bővítési biztos tárgyalt Medgyessy Péter kormányfővel és Szent-Iványi Istvánnal, az Országgyűlés integrációs bizottságának elnökével. Verheugen megbeszélést folytatott Orbán Viktor volt kormányfővel is. Találkozójukon jelen volt Martonyi János volt külügyminiszter. Július 16-19. Japán: Akihito japán császár és felesége, Micsiko császárné hivatalos látogatást tett Magyarországon. A látogatás a magyar-japán kapcsolatok kiemelkedő eseménye, mivel japán császári pár első ízben érkezett Magyarországra. A japán uralkodó 16-án Budapesten találkozott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel és feleségével. Július 17. Jugoszlávia: Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter megbeszélést folytatott Budapesten magyar kollégájával, Kovács Lászlóval. Medgyessy Péter miniszterelnök hivatalában fogadta a jugoszláv külügyminisztert. A magyar kormányfő megerősítette Magyarország támogatását Jugoszlávia Európa Tanács-i tagfelvételét illetően, és üdvözölte a belgrádi vezetés elvi döntését a NATO Partnerség a békéért programhoz való csatlakozásról. A jugoszláv külügyminiszter találkozott a Szerb Országos Önkormányzat vezetőjével, Lásztity Péróval. Máért: A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Budapesten tartotta ülését. A tanácskozás kiemelt témái voltak: az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvénv végrehajtásának tapasztalatai. Július 21-23. Egyesült Államok: Kovács László külügyminiszter hivatalos látogatást tett Washingtonban. Kovács megbeszélést folytatott Colin Powell-lel, előzőleg pedig Condoleez- za Rice-szal, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadójával tárgyalt. Kovács László a washingtoni magyar nagykövetségen találkozott az amerikai fővárosban és annak környékén élő magyarokkal, majd az amerikai magyar üzleti körökkel. A magyar külügyminiszter is222 Külügyi Szemle