Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2002. március-július
2002. március-július Május 28. NATO: Medgyessy Péter, a május 27-én megalakult új kormány miniszterelnöke - Kovács László külügyminiszter társaságában - Rómában részt vett a NATO--orosz csúcstalálkozón, a római nyilatkozat ünnepélyes aláírásán. Medgyessy találkozott Jacques Chirac francia elnökkel, Tony Blair brit, Jósé Maria Aznar spanyol és Guy Verhofstadt belga miniszterelnökkel, majd kétoldalú megbeszéléseket folytatott Anders Fogh Rasmussen dán, valamint Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfővel. Medgyessy Péter Aleksander Kwasniewski lengyel és Václav Havel cseh köztársasági elnökkel hármas találkozón áttekintette a visegrádi együttműködés megerősítésének lehetőségeit. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel megállapodott, hogy a jövőben megpróbálják felélénkíteni a két ország kapcsolat- rendszerét. Tárgyalt George Bush amerikai elnökkel és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel is. Az amerikai elnök egyesült államokbeli látogatásra hívta meg Medgyessy Pétert. Május 31.-június 1. közép-európai államfői találkozó: A szlovéniai Bled melletti brdói kastélyban tartották a 16 közép-európai államfő találkozóját. Mádl Ferenc köztársasági elnök Ion Iliescu román államfővel és Borisz Trajkovszki macedón elnökkel külön megbeszélést is folytatott. június 8-9. Európai Unió: Madridban Szili Katalin házelnök vezetésével parlamenti küldöttség vett részt az Európai Unió tagállamai parlamenti elnökeinek tanácskozásán. Szili Katalin felszólalt a tanácskozáson, és kétoldalú találkozót tartott Heinz Fischerrel, az osztrák parlament elnökével, majd informális jellegű találkozón vett részt a visegrádi csoport országainak képviselőivel. június 12. Katar: Budapestre látogatott Hamad bin Kalifa asz-Szani sejk katari emír. Az államfő megbeszélést folytatott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, Medgyessy Péter kormányfővel, Szili Katalin házelnökkel, Orbán Viktor volt kormányfővel és Martonyi János exkülügyminiszterrel. A Mádl Ferenccel folytatott megbeszélés után a két államfő hat egyezményt írt alá, melyek között egy légügyi megállapodás, valamint a politikai konzultációról, az idegenforgalmi együttműködésről, a sport- és ifjúsági együttműködésről szóló közös nyilatkozat, illetve nagykövetségek közös felállításáról, valamint a két ország kereskedelmi és iparkamarája közötti egyetértési megállapodás szerepelt. június 18-21. Olaszország - Vatikán: Mádl Ferenc köztársasági elnök delegáció kíséretében látogatást tett Olaszországban és a Vatikánban. Mádl Ferenc és Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök jelenlétében - a magyar kulturális évad nyitányként - megnyitották a budapesti Szépművészeti Múzeum anyagából - az Esterházy-örökség részét képező, XVII. századi olasz grafikákból - rendezett kiállítást. Mádl Ferenc találkozott Silvio Berlusconi miniszterelnökkel, majd az olasz kormány feje díszebéden látta vendégül Mádl Ferencet, aki ezután felkereste a Máltai Lovagrend nagymesterének palotáját, ahol megbeszélést tartott a nagymesterrel. Az államfőt 20-án a Vatikánban fogadta II. János Pál pápa. június 24-26. Belgium: II. Albert belga uralkodó és felesége, Paola királyné hivatalos állami látogatást tett Magyarországon. A király találkozott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, Medgyessy Péter kormányfővel és Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. Az uralkodót útjára elkísérte Louis Michel belga külügyminiszter is, aki a Kovács Lászlóval tartott találkozón kihangsúlyozta, hogy Belgium határozottan szorgalmazza Magyarország mielőbbi EU-csatlakozását. 220 Külügyi Szemle