Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Vida István: Két fontos új dokumentum a Nagy Ferenc vezette magyar kormányküldöttség 1946. áprilisi moszkvai látogatásáról
Két új dokumentum a magyar kormányküldöttség 1946. áprilisi moszkvai látogatásáról a kisgazdapárti politikus ellen fordultak; nyilvánvalóan érzékelték, hogy egy legyőzött ország külügyminisztere nincs abban a helyzetben, hogy állásfoglalására kényszerítse az egyik, a háborúban győztes nagyhatalom vezetőjét, vagy legalábbis kísérletet tegyen rá. Gyöngyösi vissza is vonult, s a tárgyalófelek témát váltottak. Gyöngyösi két nap múlva, 12-én, a magyar ügyekkel foglalkozó V. G. Dekanozov külügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszélésen még egy kísérletet tett, hogy kipuhatolja Moszkva délkelet-európai rendezéssel és a magyar békecélokkal kapcsolatos elképzeléseit. Tanulva a 48 órával korábbi kudarcból, azt mondotta, hogy nem kér tájékoztatást a szovjet elgondolásokról, belátja, ez nem lehetséges, hiszen a Szovjetunió mind Magyarországgal, mind Romániával jó kapcsolatok kiépítésére törekszik. Hozzáfűzte: „Arra törekszem inkább, hogy megállapíthassam, vajon a magunk elgondolása nem ütközik-e a Szovjetunió politikai érdekeibe. Kezdettől fogva kifejezetten szovjetbarát politikát folytattam. S egy percig sem volnék hajlandó a szovjet érdekekkel ellentétes álláspontot vállalni."9 Ismertette a magyar-román határrendezéssel kapcsolatos 11 800 négyzetkilométeres változatot, de a szovjet külügyi vezető nem reagált. Elismerte, hogy Magyarország a béketárgyalásokon előterjesztheti igényeit, de leszögezte: hogy Magyarország milyen követelésekkel lép fel, az a magyar kormánytól függ. Inkább azt javasolta, hogy Budapest vegye fel a kapcsolatot a román kormánnyal, és próbáljon megegyezni vele. Arra a kérdésre azonban, hogy szovjet részről ilyen tárgyalásokat kezdeményeznének-e, vagy közvetítenének-e a tárgyaló felek között, Dekanozov válasza elutasító volt, s hozzátette, ezt politikai okokból nem tehetik meg. A magyar külügyminiszter csalódottan jegyezte meg: a Szovjetunió aktív részvétele nélkül nem lát lehetőséget a megállapodásra. A magyar diplomácia vezetője ismét kénytelen volt megállapítani: „...sajnos a szovjet álláspontot nem sikerült megismernem."10 Hogy Sztálin, Molotov és a szovjet tárgyalódelegáció tagjai hallgattak Erdély kérdésében, vagy burkolt, de egyértelmű célzásokat tettek a magyar igények teljesíthetetlen- ségére, annak háttere ma már jól ismert: Románia stratégiai, biztonsági, gazdasági okokból és nem utolsósorban Moldávia egy részének elcsatolása miatt sokkal fontosabb volt, mint Magyarország. A szovjet nyomásra 1945. március 6-án hatalomra került baloldali R Groza-kormányt a nyugati szövetséges államok nem ismerték el, átalakítását követelték, s a román baloldal, beleértve a munkáspártokat is, relative gyenge volt. A szovjet pártvezetés egész Erdély odaígérésével nemcsak saját romániai befolyását igyekezett megalapozni, de a baloldali erőket is erősíteni, támogatni kívánta. Első lépésként, a Groza-kormány megalakulása után alig egy héttel szovjet részről hozzájárultak a román közigazgatás visszatéréséhez Erdélybe.11 Majd 1945. szeptember 11-én, a Külügyminiszterek Tanácsa londoni ülésszakán a szovjet kormány a román békeszerződés vitájában javasolta, hogy egész Erdélyt Románia kapja. Döntés azonban ekkor nem született. A londoni külügyminiszter-helyettesi értekezlet előtt az SZKP PB 1946. január 7- én olyan határozatot hozott a román békeszerződést illetően, hogy a szovjet tárgyalóde2002. ősz 151
