Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Miszlni Sándor Az orosz külügyminiszterrel folytatott találkozója után éles hangú levelet intézett a boszniai szerbekhez, amelyben ultimátumszerűén felszólítja őket, hogy fogadják el a nemzetközi összekötőcsoport tervét. A dokumentum az alábbi megállapításokat tartalmazza: „...miután Oroszország nyilvánosan garanciákat adott a felosztási térkép elkerülhetetlen korrigálása, valamint a Szerb Köztársaság területi integritásának és függetlensége elismertetésének viszonylatában is, immár semmi ok sem maradt, amiért ne írnák alá a tervet. Amennyiben a boszniai szerbek vezetői elutasítják a nemzetközi javaslat aláírását, úgy Jugoszlávia velük mindenféle kapcsolatát felfüggeszti, mivel ez a szerb nemzeti érdekek elárulását jelentené. Nincs joguk tovább várni, határozatot kell hozniuk a terv elfogadásáról. Ezt követeli az állam és a nép érdeke egyaránt."38 Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy Baturin és Gracsov aktív tevékenysége a délszláv rendezés során valószínűleg megtévesztette Szerbia elnökét. Az általuk beígért segítség pszichológiai hatását az orosz külügyminisztérium látványosan kihasználta, azonban semmit sem tett annak végrehajtása érdekében. A boszniai szerbek ugyanakkor tájékozottabbak voltak az orosz álláspontot illetően. Jól érzékelték, hogy a felvetett garanciák mindaddig mit sem érnek, amíg azokat a kontaktcsoport vagy más nemzetközi szervezet határozattal valamiképpen nem rögzíti. Itt kell szólnunk arról, hogy Szerbiában sem támogatták osztatlanul Milosevic megváltozott politikáját. A hatalmon lévő Szocialista Párton kívül a felosztási terv aláírását a Szerb Megújhodási Mozgalom (Draskovic) és kisebb demokratikus pártok vezetői szorgalmazták. Azon a véleményen voltak, hogy a Szerbiában élő szerbek államérdekei nem esnek egybe a nyugati szerbek érdekeivel, ezért a szerb területek egyesítése ellen foglaltak állást. Ellenben a széthullott Jugoszlávia sorsa felett keseregtek, s terveket szövögettek annak újraegyesítéséről. A terv aláírása ellen lépett fel ugyanakkor Seselj (a nacionalista Szerb Radikális Párt), és a demokratikus ellenzék két vezetője, Djindjic (Demokrata Párt) és Kostunica (Szerbiai Demokrata Párt) is. Utóbbi Jugoszlávia újraegyesítését megvalósíthatatlan- nak tartotta, s az egész szerb etnikumot összefogó nagyszerb állam létrehozásáért szállt síkra. Ennek az államnak - véleménye szerint -, létjogosultsága van az egykori Jugoszlávia területén már létrejött többi állam mellett. Milosevic politikájának irányváltása ellen lépett fel a szerb pravoszláv egyház is. A Karadzictyal való régen érlelődő szakítást azonban személyes okok is befolyásolták. A boszniai szerbek vezetőjét egyre inkább valamennyi szerb vezetőjének tekintették, s ez konkurenciát jelentett Milosevic számára. Ideológiai ellentmondások is felfedezhetők kettejük viszonyában. Milosevic és felesége nem tudtak szakítani a kommunista múlttal. A boszniai szerbek vezetői viszont hangsúlyozottan a szerb fehérgárdisták-csetnikek tradícióira, illetve a pravoszláv egyházra támaszkodtak. Egyértelműen foglaltak állást a szocialista, titói örökséggel szemben. 86 Külügyi Szemle
