Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában menteni. Mindazonáltal ezt csak erő alkalmazásával tartotta elképzelhetőnek. A jugoszláv válság folyamán ugyanakkor sokáig félrevezette a nemzetközi közösséget, és sikerrel manőverezett a hatalmi játszmákban. Lényegében azonban Milosevic is elsősorban Oroszországtól várt támogatást a válság Szerbiának kedvező megoldása érdekében. Mindemellett hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a szerb, majd később jugoszláv vezető inkább taktikus volt, mintsem stratégiai gondolkodó. Ez Oroszországgal kapcsolatos álláspontjai változásában is megnyilvánult. Az 1991 augusztusi puccs idején jellemzően nem foglalt állást, többnyire hallgatott. Részben ennek is köszönhető Oroszország nem túlságosan szerbbarát politikája a délszláv konfliktus kirobbanásakor. A kezdeti időszakban a szerb elnök határtalanul bízott önmagában, s nem szerezte meg Moszkva közvetett jóváhagyását sem, pedig a nagyhatalmak közül egyedül Oroszország jöhetett szóba potenciális szövetségesként. Az 1993. őszi orosz belpolitikai válság idején Milosevic már óvatosabban reagált.16 Visszatérve az orosz delegáció belgrádi megbeszéléseire, megállapíthatjuk, hogy akkor már Milosevic is kizártnak tartotta a nemzetközi összekötőcsoport tervének elutasítását. Érzékelvén a Jelcin válaszában megjelenő nyomást, lényegében úgy bólintott a felosztási tervre, mintha a saját elképzelését támogatná. Politikai megfigyelők viszont kitértek arra is, hogy közte és Karadzic között érzékelhetően megváltozott a viszony. Milosevic külföldiek előtt nyíltan minősítette a boszniai szerbek vezetőjét „idiótának", s minden eszközzel igyekezett lebeszélni az orosz delegációt a paléi utazásról, valamint szorgalmazta: inkább a boszniai szerbek vezetőjét hívják Belgrádba. A Milosevictyel folytatott mintegy kétórás tárgyaláson kiderült, hogy számára abban az időben a legégetőbb kérdés az ENSZ-szankciók feloldása volt. Ennek kapcsán első lépésként kérte annak az ENSZ BT-határozatnak az eltörlését, amely a szankciók szigorítását irányozta elő (a 820 sz. határozatról van szó, amelyet a Vance-Owen-terv elleni boszniai szerb tiltakozások hatására hoztak). A kontaktcsoport tervének elfogadása után Milosevic találkozni kívánt az orosz elnökkel. A jugoszláv vezető álláspontja szerint Jelcin belgrádi utazása már önmagában is sok kérdést megoldott volna. Ugyanakkor, a „kölcsönösen előnyös kapcsolatok" fejlesztése érdekében kérte, hogy készítsék elő az orosz és a jugoszláv miniszterelnökök találkozóját, amit - véleménye szerint - egy ideje már a moszkvai külügyminisztérium igyekszik megakadályozni. Milosevic mindemellett az orosz elnöknek küldött válaszában ismételten megemlíti a kontakt csoport tervének módosítását. Valószínű, hogy Jelcin levelének tartalma gyakorolt rá hatást ebben az irányban. Milosevic válaszlevelében így fogalmaz: „...a csomagterv fennmaradó két kérdésének még nagyobb a jelentősége. Azok határozzák meg lényegében az egész béketerv értékét. Az első, az alkotmányos berendez75 2002. ősz
