Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Miszlni Sándor nőkéként" tűnt fel végül is nem járult hozzá egy új, független, muzulmán állam létrejöttéhez Európában, miután ehhez rendelte a horvát nemzetiségű területeket. Ezt követően a boszniai szerbek elutasítva a föderációhoz (következésképpen a horvátokkal való konföderációhoz) történő csatlakozást, kénytelenek voltak területi engedményeket tenni. A szerbek felkérését a muzulmán-horvát egyezményhez való csatlakozásra az előzőekben már idézett Volkov úgy értékelte, hogy az „...lényegében szatirikus jegyeket hordozott. Ezért a választ hasonló színvonalon fogalmazták meg: a szerbek akkor csatlakoznának a megállapodáshoz, ha az ily módon újjászervezett Bosznia-Hercegovina kifejezné érdekeltségét a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságba történő belépés iránt".8 A muzulmánok és a horvátok előzetesen megállapodtak abban, hogy a föderatív államuk Bosznia-Hercegovina területének 58%-át egyesíti majd magában. Ugyanakkor az Egyesült Államok ezeket a reményeket kissé lehűtötte, így alakult ki az az arány, amely a konfliktus végéig fennmaradt, s a területek 51%-át adta a muzulmán-horvát koalíciónak. Ennek az abszolút többségi aránynak a kialakításához mindazonáltal a szerbek kénytelenek voltak az általuk birtokolt területek mintegy 20%-át átadni. Az amerikai adminisztráció második jelentős lépését a boszniai rendezésre irányuló úgynevezett nemzetközi összekötőcsoport (ÖCS) létrehozása jelentette, az USA, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország képviselőinek részvételével. Ugyanakkor a kontaktcsoport felállításáról és feladatainak meghatározásáról nem rendelkezett a Biztonsági Tanács, pedig ez a fórum hivatott határozataival elősegíteni a nemzetközi biztonságot érintő problémák rendezését. Mindazonáltal abban az időben úgy tűnt: BT-határozatra nincs is szükség, hiszen az ÖCS - nevének megfelelően, - csak az egymással szemben álló felek közötti kapcsolattartást tűzte ki célul, ezáltal segítve az ellentéteik békés úton.történő megoldását. Az öt ország mindegyike egy-egy képviselőt delegált. A diplomaták feladatai közé tartozott, hogy a közvetítő államok külügyminiszterei számára előkészítsék a tárgyalásokhoz szükséges dokumentumokat. Az összekötőcsoportot alkotó országok külügyminisztereinek első ülésére 1994. május 13-án, Genfben került sor. Hamarosan azonban megváltozott a nemzetközi közvetítőcsoport szerepe. Sok kérdésben felváltotta a volt-Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Bizottság munkáját. A boszniai, majd később az egész jugoszláv rendezés elsődleges fórumává vált: hatáskörébe vonta az olyan fontos témaköröket, mint például a szankciók bevezetése vagy a katonai erő alkalmazása. Ugyanakkor, az idő múlásával, a döntéshozatalhoz elengedhetetlen konszenzus megteremtése egyre nehezebbé vált. A korai szakaszban mindazonáltal úgy tűnt, hogy a kontaktcsoport létrehozásával Oroszország közelebb kerülhet a boszniai rendezés gyakorlati befolyásolásához, önálló szerepet játszhat a Balkánon. A már korábban is idézett orosz Balkán-kutató, Guszkova is megemlíti ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok a kontaktcsoport létrehozásával valójában saját befolyásának megerősítését szerette volna elérni a boszniai rendezés folyamatában: 66 Külügyi Szemle
