Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Baneth András: Az Európai Unió és az Európa Tanács kapcsolata
Bandit András Ezen jogalkotási folyamat mint láthattuk, 2000 decemberében Nizzában kapott új lendületet az unió saját emberi jogi chartájának kihirdetésével. Innentől kezdve valószínűnek tűnik, hogy az unió teljesen elzárkózik attól, hogy csatlakozzon az Európa Tanács egyezményéhez, és előbb-utóbb kógens szabállyá emeli e fent említett, saját maga által kidolgozott deklarációt. Összegzés E tanulmány célja, hogy az Európa Tanács és az Európai Unió közötti bonyolult kapcsolatrendszerről érthető és világos áttekintést adjon. Az intézményi összefüggések meglehetős komplexitása ellenére körvonalazható azoknak a területeknek a köre, melyen e két szervezet között létrejött az együttműködés, kiemelve az emberi és kisebbségi jogok körét. Mint arról a bevezetőben is szó volt, külön került említésre számos más kapcsolódási pont, mint például a két bíróság szerkezeti felépítése, azok összefüggései, a két emberi jogi konvenció összehasonlítása, csak annyiban, amennyiben ez az emberi jogok kérdéseit érintette. Elmondható, hogy mostanra már kialakult egymás kölcsönös elismerése; annak ellenére, hogy kezdetben (minden levelezés és egyéb diplomáciai közeledés ellenére) az unió nemigen kereste a tényleges kapcsolatot az Európa Tanáccsal, az elmúlt másfél évtizedben véget vetett ennek a ki nem mondott „felsőbbrendűségnek" és elzárkózásnak, és egyenrangú félként kezdi kezelni az Európa Tanácsot. Ugyanakkor mindkét szervezet részéről megfigyelhető egy újfajta szerepvállalás, mely az Európa Tanácsot specifikusabb, az Európai Uniót pedig eddig közömbös, immár nagyon is fontos területekre vezérli. Sokan megkérdőjelezik az Európa Tanács létjogosultságát és jövőjét, ezért is volt szükség a Bölcsek Tanácsa összehívására. Mindezek mellett mára elmondhatjuk, hogy a konkrét területeken való kooperáció évről évre erősödik, és ez minden bizonnyal egy jobb Európa kialakulásához vezet. 36 Külügyi Szemle