Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁZSIA - Jordán Gyula - Tálas Barna: A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről
A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről A gazdasági fejlesztéssel összefüggő másik probléma a nyugat erőforrásainak kiaknázásával kapcsolatos. Az ötéves tervben is célként szerepel, hogy végre kell hajtani a „nyugati gáz keletre szállítását" és a „nyugati villamos áram keletre küldését". A nyersanyag- és energiaárakat mesterségesen alacsony szinten tartották, így az ezeket szállító területekről évtizedeken át óriási tőkekivonás ment végbe, és ez részben a reformidőszakban is folytatódott. Hszincsiangban például elég széles körben osztott vélemény, hogy Peking az olajat, gyapotot, szenet, gyapjút stb. megfelelő kompenzáció nélkül veszi igénybe. (A nemzetiségek soraiból egyes ellenzékiek egyértelműen közvetett gazdasági kizsákmányolásról beszélnek, amit csak részben ellensúlyoznak a Peking által nyújtott szubvenciók.) Az ötéves terv a nyugat felzárkóztatására meglehetősen átfogó, sokféle célkitűzést felsorakoztató cselekvési programot irányoz elő: fel kell gyorsítani az infrastruktúra építését, erősíteni a mezőgazdaságot, speciális iparágakat kell fejleszteni, elősegíteni a turizmust, terjeszteni az új, magas szintű technikát stb. Az egésszel kapcsolatban pedig hangsúlyozza a jelentős pénzeszközök befektetésének szükségességét. Érdemes utalni arra, hogy miközben a terv a nyugati - és részben a középső - országrész fejlesztését hangsúlyozza, a keleti országrésszel kapcsolatban kijelenti, hogy továbbra is érvényre kell juttatni a tengerparti régiónak az egész ország gazdasági fejlődésében játszott vezető szerepét, tovább kell fejleszteni az exportorientált gazdaságot, és elő kell segíteni a sokféle formájú regionális gazdasági és műszaki együttműködést. A nyugati országrész ilyen kampányszerű fejlesztésének elindítása lényegében közvetett beismerése a 80-as évek óta követett fejlesztési stratégia kudarcának. Akkor az egyének és társadalmi csoportok közötti óhatatlanul növekvő különbségek kezelésére alkalmazott jelszót - „egyesek előbb gazdagodnak meg, mások később" - értelemszerűen az egyes régiók közötti különbségekre is alkalmazták. A nyolcvanas években a jelszóból is következő diffúziós szemlélet tekinthető túlnyomónak, amely azt feltételezte, hogy a fejlődés a legfejlettebb tengerpartról majd fokozatosan szétárad a belső régiókba. (A kínaiak ezt „létrafok elméletnek" is nevezték.) Ennek alapján hirdették meg 1988-ban a gazdaságfejlesztésnek azt a stratégiáját, amely egyértelműen a tengerpart fejlesztésére tette a hangsúlyt. Ezt a stratégiát a gazdasági hatékonyság fontos szempontja is befolyásolta, ami az erőforrások elosztását a magasabb outputtal kecsegtető régiók felé hajtotta. Mindez elkerülhetetlenül a régiók közötti szakadék szélesítése irányába hatott, és ez a jelenlegi váltásra kényszerítette a vezetést. Ez azt jelenti, hogy a már korábban is felvetett alternatívák közül most a „csomópont-tengely" fejlesztési doktrína elfogadására térnek át. A térbeli szervezés leghatékonyabb formájának ez azt tekinti, hogy elsőbbséget kell adni bizonyos stratégiai fontosságú helyek fejlesztésének a fő tengelyek mentén. Ez utóbbiak a tengerparti vonalak, folyóvölgyek vagy a nagy szállítási ütőerek lehetnek. Ezt a csomópont-tengely struktúrát aztán fokozatosan ki lehet terjeszteni az egész országra, hogy átfogó gazdasági hálót alkosson. 2002. nyár 95