Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁZSIA - Jordán Gyula - Tálas Barna: A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről
A terv és háttere. Kína 20. ötéves tervéről tűk azt jelenti, hogy a 18-22 év közötti korosztály 15 százaléka hozzájuthatna. Jelenleg azonban a ráta csak kilencszázalékos. A több mint 1100 felsőfokú intézményben 3,6 millió hallgató tanul. Mivel az állam igen keveset fordít az oktatás finanszírozására, aránytalanul nagy és egyre növekvő teher hárul a társadalomra, a szülőkre. A családokra nehezedő terhek felölelik a nagyon magas tandíjakat, a tankönyvek és más oktatási eszközök árát, a megélhetési költségeket és a különórák díjait. Ennek alapján az egy középiskolás diákra jutó kiadások évi átlaga 10 ezer jüant, míg egy egyetemi hallgatóra 15-20 ezer jüant tesznek ki, tegyük gyorsan hozzá, hogy jelentős szóródással. A költségek gyors emelkedését jelzi, hogy egy Sanghajban végzett felmérés szerint a családok egy főre eső oktatási kiadásai az utóbbi öt év alatt 47,7 jüanról 310 jüanra nőttek, évi 45 százalékos ütemben. A Statisztikai Hivatal jelentése szerint, a városi lakosok esetében az oktatás vezet minden más fogyasztási cikk áremelkedését megelőzve, átlagosan évi 20 százalékos növekedési rátával. Nem hivatalos statisztikák szerint egy pekingi diák esetében az elemitől az egyetem befejezéséig terjedő költségek 100-200 ezer jüant igényelnek. Ez rendkívül súlyos terhet jelent a családoknak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a városiak egy főre eső átlagos évi jövedelme 2000-ben 6280 jüan volt, a falusiaknál pedig 2253 jüan. Egy átlagos kínai család ilyen jövedelem mellett a felsőoktatás évi 15 ezer jüanos költségét aligha képes vállalni. Teljesen érthető, hogy amikor például 1997-ben drasztikusan megemelték a felsőoktatás tandíjait, a statisztikák szerint a diákoknak mintegy 11 százaléka volt kénytelen abbahagyni tanulmányait. (2000-ben újabb felsőoktatási tandíjemelésre került sor.) A kínaiak értékrendjében hagyományosan előkelő helyen szerepel az oktatás, amiért a családok a legnagyobb áldozatokra is hajlandók Felmérések szerűit a gyerek taníttatását szolgálómegtakarítás a városi lakosok 44 százalékát motiválja, messze megelőzve az olyan hagyományos szempontot, mint a „felkészülés az idősebb korra" (38,4 százalék) vagy az újabb lakásvásárlási célú megtakarítást (20,3 százalék). Az átlagos városi családok megtakarítása ma mintegy 20 ezer jüan, ami mint látjuk, nem fedezi egy egyetemista vagy főiskolás taníttatásának költségeit. Az egyetemi tandíjak irracionálisán magas szintjét jelezheti az az összevetés is, hogy míg az Egyesült Államokban ez egy állami intézménynél az egy főre eső átlagos jövedelem 11,8 százalékát teszi ki, addig Kínában a városi lakosok évi jövedelmének 240-320 százalékát, nem szólva a falusi családok többszörösen rosszabb arányáról. Ha hozzátesszük, hogy az észak-európai országokban vagy a mai Magyarországon az állami felsőoktatásban nincs tandíj, Franciaországban pedig csak alacsony tandíjat kell fizetni, akkor már ez az egy tény is furcsa színben tünteti fel a kínai szocializmust, amelynek ezt a vonását aligha sorolják az unos-untalan emlegetett „sajátosan kínai színezetű szocializmus" jellemzői közé. A diákok és családjaik nehéz helyzetén különböző csatornákon keresztül próbálnak meg segíteni. Ezek közé tartozik a részidős foglalkoztatás, vagyis a hallgatók tanulás melletti munkavégzése, a tandíj csökkentése vagy teljes elengedése, a segélyezés stb. és az 1999-ben létesített diákkölcsön rendszer. Ez utóbbi hangsúlyozott célja a szegény diákokon 2002. nyár 85
