Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Halbach, Uwe: "Tíz év elteltével: posztszovjet konfliktusgócok a Kaukázusban"
Folyóiratszemle jességét még ezek sem tükrözik teljes hűséggel. Mindenesetre a huntingtoni civilizációs paradigma igen nehezen alkalmazható a helyzet elemzésére: a keresztény Örményország törekvéseit a többségében muzulmán lakosságú Azerbajdzsánnal szemben Irán és Oroszország egyaránt támogatják, míg a szintén keresztény Grúzia Azerbajdzsánnal működik együtt Örményországgal szemben. Ezt a ránézésre meglehetősen paradox helyzetet a vidék etnikai térszerkezetének páratlan összetettsége magyarázza. Például Grúzia és Azerbajdzsán területén egyaránt találhatók örmények lakta vidékek, és mindkét említett állam területi integritását érzi veszélyeztetve ezen csoportok által. Azerbajdzsánban Hegyi Karabah kivívta már de facto önállóságát, míg a Grúzia déli részén található Ahalkala- ki városban lévő orosz támaszpont védőszárnya alatt szintén önállósági törekvésekkel fellépő örmény csoportok találhatók. A vallási tényező persze szintén szerepet játszik némelyik kaukázusi konfliktusban, de ennek túlzott hangsúlyozása inkább az orosz propaganda terméke. Moszkva elsősorban csecsenföldi fellépésének megindoklása érdekében riogat sokszor az iszlám fundamentalizmus kaukázusi terjedésének rémével. Főleg az 1999- ben kezdődött második csecsenföldi háború folyamán Oroszország mint a civilizált világ déli védőbástyáját állította be magát, amely fellép a terjeszkedő muzulmán szélsőségekkel szemben. Saját, igen ellentmondásos kaukázusi politikájáról ugyanakkor meg szokott feledkezni. A Grúziában található Dél-Oszétia, valamint Abházia autonóm területek önállósodási törekvéseit nyűt vagy burkolt formában többször támogatta Moszkva, és erre több oka is van/volt: Eszak-Oszétia még mindig az Orosz Föderáció része, és egy esetleges újraegyesülést a föderáción belül nem nézné rossz szemmel az orosz vezetés. Ami talán még ennél is fontosabb: a Grúzián belüli elszakadási törekvések gerjesztette instabilitás valamilyen formában mindig felhasználható Tbiliszi ellen. Az állami duma által 2001 júniusában elfogadott törvény szerint lehetőség nyílt arra, hogy önkéntes alapon felvegyenek az Orosz Föderációba függetlenné vált egykori szovjet tagállamokat. Ezt a törvényt Azerbajdzsán és Moldova egyaránt bírálta. Nyilvánvaló, hogy Moszkva ezzel is bővíteni akarta többek között a kaukázusi térségben bevethető politikai eszköztárát. Az utóbbi években az Európai Unió is egyre aktívabban vesz részt a különböző közvetítő és rendezési kísérletekben. Ez persze a dél-kaukázusi területre vonatkozik, hiszen Oroszország saját szuverenitásának megsértését látná bármilyen európai beavatkozásban az északi területeken és ezt folyamatosan hangsúlyozta is a csecsenföldi konfliktusok során. Moszkva ambivalens helyzete egyébként az egyik fő kerékkötője a térségbeli sikeres nemzetközi közvetítési akcióknak, mivel Oroszország egyszerre harcoló fél (Csecsenföld) és „pártatlan" közvetítő, mondjuk Hegyi Karabahban. Ugyanakkor meghatározó politikai (katonai) szereplője a régiónak. Az Európai Unió aktívabb részvételét jelentős mértékben hátráltatta a balkáni konfliktusokban betöltött nemzetközi szerepvállalása, ami energiáinak jelentős részét lekötötte. Ennek ellenére az EBESZ közvetítőként részt vett a karabahi konfliktusban, és megfigyelőként a grúziai belharcoknál is jelen volt. Az európai részvétel meglehetős visszafogottsága miatt él2002. tavasz 205
