Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - de Tinguy, Anne: Vlagyimir Putyin és a Nyugat: eljött a pragmatizmus ideje
Folyóiratszemle lyen hatással lesz rá a gazdaság különböző területein. Az Európával való együttműködés szorosabbá tételének egyébként is megvan a maga gazdasági hajtóereje: az EU Oroszország külkereskedelmi forgalmában 40 százalékos aránnyal szerepel, a beruházások terén pedig egyharmados az arány; a bővítés után ez az arány 50 százalékra illetve 40 százalékra nőne. Másfelől, Oroszország az EU-hoz fűződő jó kapcsolatait arra is fel akarja használni, hogy az amerikai védelmi tervek ellensúlyozásához szövetségesekre leljen. Különösen nagy figyelemmel kíséri az uniónak a közös biztonsági és védelmi politika megteremtésére irányuló törekvéseit, a gyorsreagálású európai haderő létrehozásában pedig a NATO meggyengítésének egyik eszközét látja. A szerző a továbbiakban Oroszország kétoldalú kapcsolatait tekinti át. A Németországgal való kapcsolat a legmagasabb szintű rendszeres párbeszédben nyilvánul meg. 2000 júniusa és 2001 áprilisa között például négy csúcstalálkozóra is sor került. Részben történelmi okok miatt Németországra olyan országként tekintenek, amely Európán belül a legjobban megérti Oroszország problémáit. Ez a kapocs annál is szorosabb, mivel Németország Oroszország fő hitelezője: a Párizsi Klubnál felvett 48 milliárd dolláros orosz hitel 40 százalékát Németország nyújtja, ezenkívül Németország a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnere Oroszországnak. Természetesen a két ország viszonya nem mentes a feszültségtől. Az orosz-német viszonyt beárnyékolja a csecsen háború valamint az adósság kérdése, amelynek eltörlésébe Schröder kancellár nem hajlandó beleegyezni. Bár a csecsen háborúval szembeni tiltakozások Franciaországban élesebbek, mint a többi európai országban, Oroszország Franciaországra úgy tekint, mint az „Atlanti- óceántól az Urálig terjedő Európa" történelmi gondolatának fő képviselőjére, valamint az amerikai fölény legfontosabb európai ellenlábasára. A francia és az orosz álláspontok ezenkívül több lényeges kérdésben megegyeznek (pl. a rakétaernyő, az ABM szerződés, az Irak elleni szankciók, a multipolaritás és Macedónia kérdésében). Franciaországot Moszkvában tehát „természetes szövetségesnek" tekintik. Annak ellenére, hogy a Nagy-Britanniával való kapcsolat csak a harmadik helyen áll, Putyin első nyugat-európai útja Londonba vezetett. Tony Blair azt szeretné, ha országa hídszerepet töltene be Oroszország és az Egyesült Államok között. Oroszország figyelme azonban nem korlátozódik az imént említett három országra, a többi európai országgal is párbeszédre törekszik. Nagy érdeklődéssel fordul a dél-európai országok felé: az orosz elnök 2000 júniusában Olaszországba, majd Spanyolországba látogatott. Eszak-Európát sem téveszti szem elől, mint ahogy Ausztriát sem, ahol 2001 februárjában tett látogatást. Ami a közép-európai országokkal való kapcsolatát illeti, Oroszország nem tehet mást, mint hogy elfojtsa hiúságát, és elfogadja az elfogadhatat- lant, vagyis három volt szövetségesének NATO-csatlakozását. Ezért felújította a párbeszédet volt szövetségeseivel, amelyekkel az 1990-es évek közepe óta elég feszült volt a kapcsolata. Ez különösen Lengyelországra érvényes, hiszen ez az ország nemcsak a 2002. tavasz 197
