Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében

Demendy Nóra úgy mutatja be, mint a „változatlan" valóság megjelenítéseit, mint a realizmus „korai" formáit. A nemzetközi kapcsolatok idegen területére történt posztmodern „betörések" egyik célja, hogy megzavarja ezt a diszkurzív biztonságot, amely a hagyományra, a „nagy szövegek"-re alapoz. Nem arról van szó, hogy ezeknek jelentőségét csökkenteni szeret­né, hanem azt kívánja bemutatni, hogy azokat többféleképpen lehet olvasni, és hogy je­lentőségüket nem a valóság lényegével való kapcsolat adja, hanem egy diszkurzív stra­tégia, amely szorosan kapcsolódott a tudás és hatalom egy meghatározó formájához. Dániel Garst abból a szempontból vitatja a neorealizmus szövegszerű megalapo­zottságát Thuküdidész műveiben, hogy az ókori szerző egyértelműen visszautasítja a gondolatot, hogy általános törvények képesek lennének megmagyarázni a nemzetkö­zi konfliktusokat. A peloponnészoszi háború történetében Thuküdidész hangsúlyozza az emberek, mint aktorok eseményformálásának tudatosságát, és kimutatható a struktu­ralista elvekkel szembeni ellenszenve, ami az anarchikus világ alapjául az aktorok (külsődleges) hatalmának megoszlását tenné: „Thuküdidész arra emlékeztet bennün­ket, hogy a hatalom és a hegemónia mindenekelőtt a politikai és társadalmi struktúrák létéhez kötődik, és a hozzájuk társított interszubjektív konvenciókhoz. Semmi nem le­hetne idegenebb Thuküdidész gondolkodásától, mint a neorealizmus ahistorikus bá­násmódja ezekkel fogalmakkal. És semmi sem árthatna jobban Thuküdidésznek, mint a neorealizmus ragaszkodása ahhoz, hogy a hatalomra való törekvés a nemzetközi rendszer alapját képező, tartós kényszerítő erő, amely a társadalmi struktúráktól füg­getlenül létezik, és amelyet az emberi tevékenység tart fenn."15 Ilyen értelemben Thuküdidész (a realizmus által el nem ismerten) olyan tudósként tűnik fel, aki a politikai kontextusnak megfelelő gyakorlati, normatív szabályokat igye­kezett felállítani, nem pedig az államközi kapcsolatok univerzális, ahistorikus igazsá­gait akarta megfogalmazni. Egy másik fontos realista „ikon", Machiavelli esetében is hasonló következtetés adó­dik. Machiavelli rendkívül fontos abból a szempontból, hogy ő jelenti a folytonosságot Thuküdidész és a raison d'état világa között, ahol a hatalom fontosabb, mint a morál, és ahol a cél szentesíti az eszközt. A probléma Machiavelli esetében is ott van, hogy a realista vonások megjelennek ugyan műveiben, de ezeket az elemeket úgy interpretál­ni, mint álláspontjának esszenciáját, vagy továbbmenve mint a realista gondolatkör lé­nyegének megjelenését, mindez azzal jár együtt, hogy a szöveg egyes részeiről hallgat­ni kell, azokat ki kell zárni az elemzésből. Ezen a területen Robert Walker fogalmazta meg a realizmus posztmodern kritikáját. Álláspontja szerint A fejedelem esetében a domináns értelmezés két vonatkozásban vá­lik problematikussá. Áz első a virtú16 és a politikai közösség problémája. A szokásos értelmezés („a cél szentesíti az eszközt", etika és hatalom különválasztása) azonnal problematikussá vá­142 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom