Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében
Demendy Nóra semleges vagy önálló, mivel azokat a hatalom alakítja. A tudás mindig összefonódik a hatalom kérdésével: a tudás mint hatalom áll a posztmodern kutatásai középpontjában. A diskurzuselemzés arra törekszik, hogy megmutassa a hatalomnak - és premisszáinak - jelenlétét a tudásban; és a hatalom kizáró gyakorlatait, azokat a területeket, amelyekről nem beszélnek, ahol hallgatás van.6 Ez az utóbbi megközelítés Derrida törekvéseit is jellemzi. A dekonstrukcióról azonban még nehezebb rövid, lényegi összefoglalót adni, mivel pontosan ezt a biztos, egyértelmű, és jól definiált tudás felé igyekvő gondolkodásmódot kérdőjelezi meg Derrida. A dekonstrukcióval azonban nem egy ellendefiníciót ad, és nem is egy újfajta metodológiát vagy nyelvet teremt, hanem éppen a definiálhatóságot vonja kétségbe. A filozófia határán maradva próbál annak feltáratlan rétegeibe hatolni, amelyeket éppen a meghatározáskényszer és az ebből eredő vizsgálódási módok miatt figyelmen kívül hagynak. Derrida így ír erről: „Minden olyan típusú mondat, mint »a dekonst- rukció x« vagy »a dekonstrukció nem-x«, a priori elvéti a lényeget, így azt kell mondanunk, hogy legalábbis hamis. [...] az egyik legfontosabb tétje annak, amit a szövegeimben »dekonstrukció«-nak nevezek, pontosan az ontologikának és mindenekfölött a jelen idejű kijelentő mód egyes szám harmadik személyének - S est P - körülhatárolása." Más helyütt: „A dekonstrukció nem technika. Szövegekkel, különleges szituációkkal, szignatúrákkal, a filozófiatörténet egészével foglalkozik, nem mutathatja be magát egyszerűen mint módszert. Nem mondanám, hogy a dekonstrukciót tanítani lehetne, de megengedhet bizonyos oktatást, és létrehozhat bizonyos szabályokat, amiket tovább lehet adni. A dekonsrukció tehát nem egyszerűen a szűkebb értelemben vett szövegek olvasásának módszere. [...] És nem is metanyelv. [...] nem diszciplína, mindenekelőtt nem méta diszciplína. Inkább azt mondanám, minden diszciplínán áthalad."7 A genealógiával szemben Derrida dekonstrukciója a szöveg csalóka voltára alapoz, arra, hogy itt is megjelenik a tudás és a hatalom közötti viszony. Kritizálja a modern tudás koncepcióját, miszerint a tudás és a jelentés megragadható lényeg lenne, amelyet a kijelentés hordoz. A modernitás felvilágosodás utáni domináns diskurzusában ennek a lényegi tudásnak a keresése volt a meghatározó, amelyet Derrida logocentrikus folyamatnak nevezett. Ezzel az esszencializmussal szemben a dekonstrukció reprezentációknak tekinti a tudást és a jelentést, amelyek elkerülhetetlenül összefonódnak a nyelv, az interpretáció ellentmondásos jellegével. A dekonstrukció tehát az analízis helyett (genealógia) a szövegszerűségre helyezi a hangsúlyt.8 Összefoglalva: a posztmodernizmus szemben áll a pozitivista irányzattal: az utóbbi által kutatható abszolút valóság és a posztmodern diskurzusok pluralista valóságképe, dedukció és diszkurzív meghatározottság, a megismerés kumulatív jellege és a diskurzusok egymással meg nem feleltethető valóságfogalma, előítélet-mentesség és a tudás, illetve hatalom elválaszthatatlansága - ezek az ellentétpárok jelentik a posztmodern és a pozitivizmus közötti fő ütközési pontokat. 138 Külügyi Szemle
