Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében
Demen dy Nóra Ahhoz, hogy jobban megértsük a posztmodern kritikát, röviden vázolni kell a realizmus megismeréssel kapcsolatos álláspontját. A realizmus alapvetően a modernitás- ból táplálkozik, episztemológiai háttérmegfontolásai a pozitivizmusra épülnek. Mit takar ez a pozitivista jelleg? A pozitivizmus alapvonásai - elnagyoltan - a következők: • empirizmus: a megismerés teljes egészében visszavezethető az érzéki érzetekre, a pozitivizmus semmilyen más alapot nem ismer, mint a pozitív tényeket, vagyis a külső és belső észlelést; • materializmus: az empirizmussal összefüggésben a pozitivisták mindent elutasítanak, ami nem érzéki, anyagi természetű; • szcientizmus: a tudomány mindenhatóságába vetett hit. A klasszikus pozitivizmus egyik legfontosabb képviselője, Auguste Comte tana a megismerés három fázisáról rávilágít a pozitivisták pátoszára, amely mindmáig érezteti hatását. Comte teológiai, metafizikai és pozitív korszakra bontotta az emberiség történelmét. Ez utóbbi az emberi haladás eredménye, amikor az ember végre leküzdi a vallási és metafizikai babonákat, és a tudományosság fokára jut. Ez a pátosz magyarázza a pozitivista gondolkodókra sokszor jellemző metafizika- és vallásellenesség érzületét.3 A poszmodernizmus kritikája szempontjából a fentiekből adódó legfontosabb következmény az, hogy a pozitivizmusra, még annak kifinomultabb formájában is (Popper) jellemző az a meggondolás, hogy létezik egy abszolút („kinti", a megismerőn kívüli) valóság, ennek kutatása során pedig egyre közelebb kerülhetünk annak lényegéhez, a megismerésnek tehát kumulatív jellege van. (Ez a következmény mind a verfikáció, mind a falszifikáció követelménye szempontjából fennáll.) A kutatás módszere az, hogy értékmentesen; előítélet-mentesen (materializmus) közelítve a valóságot annak elemi tényei alapján (empirizmus) induktive kell létrehozni az elméletet. Ha nem lehetséges valamiről tapasztalati tények alapján állításokat tenni (pl. lélek, isten stb.), akkor az kívül esik a tudomány, a pozitív állítások, az elgondolhatóság határain. Hogy ez az episztemológiai álláspont pontosan hogyan is hat a nemzetközi kapcsolatok elméletére, illetve a realizmus/neorealizmus koncepciójára kritikusai szerint, azt a posztmodernizmus ismertetése után fogom majd bemutatni. Posztmodernizmus Ha a posztmodernizmus mint filozófiai irányzat, illetve a posztstrukturalizmus nagy alakjait, Foucault-t, Derridát, Baudrillard-t, Deleuze-t, Rortyt, Lacant, Barthest tekintjük, munkásságukat lehetetlen volna összefoglalni néhány oldalon. Helyzetünket ugyanakkor megkönnyíti, hogy a nemzetközi kapcsolatok elméletének posztmodern kritikusai alapvetően Foucault-ra és Derridára alapozzák megközelítésüket. Mik a jellemzői - nagy vonalakban - a két gondolkodó posztstrukturalista nézőpontjának? Röviden: diszkurzivitás és dekonstrukció. 236 Külügyi Szemle