Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Blahó András: Az integrált nemzetközi termelés és hatásai a felgyorsult globalizáció körülményei között
Az integrált nemzetközi termelés és hatásai a felgyorsult globalizáció körülményei között Vállalaton belüli erőforrás-áramlás A vállalaton belüli erőforrás-áramlásra viszonylag kevés adatunk van, de ez a kevés is mutat egy lassú, de biztos irányzatot a TNC-tevékenységek nagyobb funkcionális integrációjára. A K + F ráfordítások, licencdíjak, találmányok jogdíjai nagyságát követve bizonyítható, hogy e folyamatokban a TNC-k vállalati egységei közötti kapcsolatoknak egyre nagyobb szerepük van.6 Azaz e jogdíjak, ráfordítások nemzetközi forgalmában a vállalaton belüli érdekeknek, folyamatoknak van meghatározó szerepük. A vállalati egységek közötti kereskedelem aránya a világkereskedelemben is folyamatosan emelkedik, azaz a világkereskedelem egyre nagyobb része tulajdonítható TNC-egységek közötti forgalomnak.7 Különösen a feldolgozóiparban, ezen belül is a közlekedési eszközökben (gépkocsik) emelkedett ez az arány az elmúlt évtizedben. A szolgáltatásokban is volt hasonló aránynövekedés, de ez 1982 után megállt, s azt követően változatlan maradt. A szolgáltatási ágazat nemzetközi integrációs indexe lényegesen alacsonyabb az árukénál, mert a szolgáltatások jó része nem kerül külkereskedelmi forgalomba. A vállalaton belüli kereskedelemre vonatkozó adatok csak a „látható" folyamatokra vonatkoznak: az anya- és leányvállalatok, valamint az ugyanazon anya által ellenőrzött leányvállalatok közötti forgalomra. A nem közvetlen tőkéhez fűződő kereskedelmi folyamatok azonos TNC vállalati részek között már sokkal nehezebben vagy egyáltalán nem mérhetők. Ilyenek a szakértői megállapodások, a technikai (felújítások, a külföldről (anyától vagy partner leányvállalattól) érkező találmányok, szabadalmak után fizetett jogdíjak, térítések. Mivel ezeknek nincsenek stabilan rögzített nemzetközi árai, a vállalati tulajdon lehetőséget ad arra, hogy a vállalati egységek közötti elszámolásokban ne nemzetközi (világpiaci), hanem attól eltérő árakat érvényesítsenek. Ezeket az árakat transzferáraknak nevezzük, s a vállalati integrált termelési stratégia céljától függően lehet magasabb, de alacsonyabb is az indokolt nemzetközi árnál. Ha nem is sok, de található statisztikai bizonyíték arra, hogy az ilyen transzferárazás az integrált nemzetközi termelési rendszer szerves része. Ez természetesen nem valami új fejlemény, talán csak a kiterjedtsége az. Az ilyen árazási gyakorlat révén ugyanis az adott nemzetgazdaságban tevékenykedő leányvállalatok termelése „növelhető", illetve „csökkenthető" attól függően, hogy a vállalati stratégia melyiket proponálja. A fenti szolgáltatások túlórázása révén a vállalati összköltség növekszik, s ezzel az adózás előtti nyereség, s így a fizetendő adó is lényegesen csökkenhet. A túlórázás „bevétele" viszont úgy biztosítja a konkrét hozzáadott-érték láncolati szemre jutó profitot, hogy az statisztikailag meg sem jelenik a fogadó ország adóhatóságainak benyújtott bevallásban. Fordítva is igaz: az indokoltnál alacsonyabb árazás révén a termelési költségek csökkenthetők, s ezzel akár fontos versenyhelyzet is biztosítható. Az ilyen árazás révén kieső profithányadot a vállalati integrált rendszer más részében - lásd fenti példa - realizált profittöbblet pótolja. 2002. tavasz 127