Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
Pritz Pál talmi státust sértő magyar elutasítások miatt növekvő ingerültség. A rapallói szellem ugyan néhány vezető gondolkodását megmozgatta, Bethlen István külpolitikai koncepciójában az orosz variánsnak is adott egy esélyt,23 a ballhausplatzi múlttal rendelkező, viszonylag szenvtelenül mérlegelő Kánya Kálmán Berlinben 1924-ben a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodást parafálja. A kézjegy törvényi erővé válását a magyar belpolitikai erők - élükön a kormányzóval - azonban megakadályozzák. A kapcsolatok rendezésére csak évtizeddel később - igaz: még mindig az egész kisantantot megelőzve - kerül sor, a Népszövetségben ekkortájt helyet foglaló Szovjetunió azonban már nem a húszas évek szellemében nézi a versailles-i béke- rendszert, s a rapallói szellem is ekkortájt foszlik szét. Magyarország mind közelebb kerül a náci Németországhoz, míg a német-olasz tengely bázisán létrejövő Antikomintern Paktum a korábbi jó Berlin-Moszkva viszony helyére kimondottan a konfrontációt állítja. Moszkva ekkortájt sem ellensége a magyar revíziós gondolatnak, ebből következően a józan mérlegelés a lavírozás parancsát írná Budapest számára elő, az azonban erre képtelennek bizonyul. Ha lavírozik, akkor azt inkább csupán Berlinnel szemben teszi, s így tud kitérni 1938 augusztusában Kiéiben a Csehszlovákia megtámadására, s cserében az egész Felvidék visszanyerésére vonatkozó hitleri ajánlat elől. Mivel ezzel magára bőszíti a Führert, ezért a német akarat Münchenben a magyarok érdekében alig tesz valamit. Innen nézve is az lett volna logikus, hogy a magyar diplomácia mindent megtegyen a magyar-csehszlovák megállapodás sikeréért. Nem ez történt, s az első bécsi döntés által lekötelezett magyar külpolitika Hitler kiengesztelésére törekszik. Ennek jegyében jelenti be Magyarország kilépését a Népszövetségből, s csatlakozási szándékát az Antikomintern Paktumhoz. A diplomáciai kapcsolatok szüneteltetését közlő moszkvai válasz világosan utal a nagyhatalom sértettségére. Amikor néhány hónappal később - grandiózus sakkhúzása jegyében - Hitler Lengyelország rovására paktumot köt Sztálinnal, s ennek nyomán Budapest helyreállítja diplomáciai kapcsolatait Moszkvával, akkor ez a lépés felér egy Canossa-járással.24 Míg a magyar-szovjet viszonyt szovjet részről „csupán" sértettség, magyar részről pedig az ideológiai ellenszenv bénította erőtlen lépések jellemzik, addig Moszkva és Bukarest között - Besszarábia miatt - kimondott antagonizmus feszül. S ez feloldhatatlan érdekellentét tetteti félre Moszkvával az ellenérzéseit, amikor az erdélyi kérdésben lendületesen közeledik Budapesthez. Ha valóban létezett volna a XX. századi magyar külpolitikában az az erdélyi szellem, amely hajdan, a XVI-XVII. században két pogány között harcolt egy hazáért, akkor el lehetett volna azon a lehetőségen gondolkodni, amit az 1939. augusztus 23-i szovjet-német megállapodás nyújtott objektíve a magyar külpolitika számára. Hiszen nézzük a tényeket, vegyük tekintetbe azt a korabeli szovjet álláspontot, amely magyar szempont198 Külpolitika
