Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - HIDEGHÁBORÚ - Byrnes, Mark S.: A Titónak nyújtott amerikai segély
A Titónak nyújtott amerikai segély Mark S. Byrnes T ito és Sztálin 1948. júniusi szakítása érdekes dilemma elé állította az amerikai hidegháborús politikát,1 ugyanis legalább a valamivel több mint egy évvel korábban meghirdetett Truman-doktrínával az amerikai külpolitika hivatalosan is elkötelezte magát a kommunizmus megfékezése mellett. Truman elnök, amikor a kongresszust és az amerikai népet egyaránt arra kérte, hogy ne zárkózzon be az ország határai mögé, egy olyan manicheus világképet vázolt fel, amelyben a szabadság küzd a zsarnoksággal. Noha gondosan elkerülte a „kommunizmus" szó használatát, mindenki előtt világos volt, miről beszél. Truman olyan erkölcsileg tiszta helyzetet kívánt felvázolni a nemzetközi kapcsolatokban, amely biztosítani fogja az aktív amerikai külpolitika folytatását, és megakadályozza az izolacionizmushoz való visszatérést. A Szovjetunió és látszólagos „első számú csatlósa", Jugoszlávia között kirobbant és meglepően nagy nyilvánosságot kapott vita fenyegetést jelentett a fent jellemzett „tiszta" képletre.2 Természetesen, már korábban sem volt teljesen „tiszta" ez a képlet; kevés elfogulatlan kortárs sorolta volna be az akkor hatalmon lévő görög kormányt a liberális demokrácia letéteményesei közé. Egy szovjetellenes kommunista állam felbukkanása azonban más volt. Az új helyzet buktatóit jól illusztrálja az amerikai sajtó reagálása a szakításra. A Wall Street Journal szerkesztőségi cikke egyértelműen amellett érvelt, hogy a szakítás, még ha valódi is, nem szabad hogy befolyásolja az amerikai külpolitikát. A szerkesztőség, a két ország közötti szakítást egy banda belháborújához hasonlítva, arra a következtetésre jutott: „amikor gazemberek egymás torkának esnek, egyik sem válik ezáltal a törvény és a helyes viselkedés bajnokává." Jóllehet az Egyesült Államok ölébe hullhatnak olyan mellékes előnyök, amiket „nem szabad elutasítanunk", semmilyen segélyt sem szabad felkínálni Titónak, mert „az mindössze megvesztegetés lenne, s ennélfogva erkölcsileg elítélendő". A Journal leszögezte, hogy a vita „nem változtatta Titót kiemelkedő demokratikus vezetővé vagy... hőssé". Röviden, az Egyesült Államoknak nem szabad a gonosz eme erői közötti küzdelembe beavatkoznia.3 2001. tavasz-nyár 153
