Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Schreiber, Thomas: A francia külpolitika és Kelet-Európa
A francia külpolitika és Kelet-Európa angolszászok és az olaszok álltak szemben egymással. A francia diplomácia ugyanakkor igen aktívnak mutatkozott és kompromisszumokat javasolt: felvetette például, hogy osszák meg a vonalat és hozzanak létre „Szabad Területet". Belgrád azonban visszautasította ezeket a kezdeményezéseket.23 A Franciaország és Jugoszlávia közt ebben az időben megfigyelhető ellentétek valójában arra vezethetők vissza, hogy De Gaulle tábornok alig leplezett ellenérzéssel viseltetett Tito marsall iránt. Bár De Gaulle elismerte a partizánok vezetőjének harci erényeit, sohasem tudta megbocsátani Titónak, hogy kivégeztette Mihaj- lovics ezredest, a jugoszláv ellenállás másik vezérét, az emigráns királyi kormány tagját. A jugoszláv ellenállás igazi nemzeti hőse Mihajlovics volt, jelentette ki De Gaulle 1964-ben Alain Peyrefitte-nek: „nem egy ideológiáért harcolt, nem is a szovjet rendszerért. Nem azért kezdett szervezkedni, mert egy idegen hatalom arra biztatta őt. O csak egyszerűen hazafi volt."24 Emlékezzünk csak vissza, hogy a nemzeti érzelmű Mihajlovics és a kommunista Tito 1941 ősze óta álltak szemben egymással. A szövetségesek először Mihaj- lovicsot, később pedig Titót támogatták, aki 1943-ban hozta létre ideiglenes kormányát. Mihajlovicsot a felszabadulás után letartóztatták, árulás vádjával halálra ítélték, és 1946-ban a nyugatiak, köztük a Jugoszláviában a kommunista rendszer létrehozását ellenző egyes franciák tiltakozását semmibe véve kivégezték. A volt német csatlós államok Románia Bár Románia 1944. augusztus 23-án megszakította kapcsolatait a németekkel, és ettől kezdve a szövetségesek oldalán harcolt, a Franciaországgal való diplomáciai viszony helyreállítására csak 1945. június 20-án került sor, amikor megbízták Jean Paul-Boncourt, hogy meghatalmazott miniszteri rangban képviselje Franciaországot, és vezesse a bukaresti követséget. Párizsban számos alkalommal tiltakoztak Igoroseanunak, a korábbi nácibarát rendszer még a Vichy-kormány mellé akkreditált, de később is hivatalban maradt konzuljának a tevékenysége ellen.25 Néhány hónapnyi vita után azonban a francia-román kapcsolatok rendeződtek. 1946 áprilisában az új román követ bemutatta megbízólevelét. A diplomata, aki a Sorbonne egykori hallgatója volt, úgy vélekedett, hogy „a mai világban ható gondolatok nagy része Franciaországban született: sőt ez a nép képes volt az adott esetben alkalmazkodni is". 1945 decemberében, még mielőtt a román diplomáciai képviselet élére követet neveztek volna ki, Anna Pauker, az egyik legfőbb buka2001. tavasz-nyár 107
