Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
Kiss ]. László dését biztosító közös politikákban és kompromisszumokban öltenek formát. Az unió küszöbön álló ötödik kibővítésekor immáron 15 tagállam érdekeit kell összeegyeztetni. Mindazonáltal nem csupán a nemzeti politikák és intézmények „európaizálódásáról", hanem a közösségi politikák internalizálódásának a folyamatáról is beszélhetünk. Az integráció intemalizálódott, azaz az uniós tagállamok belügyévé, a tagállamok belpolitikáját közvetlenül befolyásoló „nemzetté üggyé" vált. Ennek oka egyfelől az egységes belső piac kialakulásában rejlik, amely számos, korábban külső, nemzetközi elemet épített a tagállamok politikai, gazdasági és társadalmi rendszerébe. Másfelől olyan belső problémák minta a munkanélküliség, a jóléti állam finanszírozhatatlansága nagymértékben az EU külső magatartását - így a kibővülést - befolyásoló tényezőkké váltak.14 Az európai integráció a gazdasági és az újonnan kialakuló „európai kormányzati rendszerhez" való sikeres intézményi alkalmazkodástól éppen úgy függ, mint annak a nemzeti keretekben megvalósuló sikeres elfogadtatásától. Olyan társadalmi vitákról van szó, amelyeknek a lakosság és szakmai érdekcsoportok körében a gazdasági és intézményi alkalmazkodás jogosságát és „hasznát" kell igazolni. Ez korántsem egyszerű még a fejlett tagállamok gyakorlatában sem. A nemzeti szuverenitásnak a közös politikák elfogadásával végbemenő korlátozása történelmileg Németország számára nem jelentett olyan nehézséget, mint Franciaország és Nagy-Britannia esetében, mivel a szuverenitáshiány sokkal inkább történelmi előfeltétel illetve elérendő cél volt. Nem kétséges, hogy a német intézményi rendszer és az EU közötti viszonylag magas fokú institucionális megfelelés nem kis részben járult hozzá Párizs és London egyes politikai köreinek a fenntartásához, amely az integráció intézményi továbbfejlesztését Bonn-Berlin központi hatalmának a pótlólagos megerősítésével hajlamosak azonosítani. Nem kérdéses, hogy a változások nem vonhatók kétségbe: az egyesült Németország számára az integráció már nem a hiányzó nemzeti érdekek kompenzálásának, hanem sokkal inkább - Franciaországhoz és Nagy Britanniához hasonlóan - a nemzeti érdekek érvényesítésének az eszköze. Az integrációs politikák konvergálása nem csupán a nemzeti érdek és a közösségi érdek viszonyára, hanem arra is utal, hogy az integráció fejlesztése egyidejűleg egy regionális támasz erősítését jelenti a globalizáció valamennyi tagállamot közvetlenül érintő kihívásaival szemben. Az európai egységes belpiac és a pénzügyi unió kialakítása, a tagállamok intézményeinek „európaizálódása" olyan alkalmazkodást követelt meg, amely a szigorú költségvetési és pénzügyi politikát, alacsony inflációt, valamint a deregulációt és a privatizációt egyaránt magában foglalja. Nem kérdéses, hogy a pénzügyi integráció fegyelme és a globális pénzpiacok nyomása olyan „versengő" államot követel meg, amely funkcióinak egy részét saját megoldó képességének a növelése érdekében az integrációs keretekbe delegálja, s a hagyományos ex posto újraelosztó vagy univerzálisan ellátó állammal szemben inkább a „globalizációt" és az egyéni felelősségét 76 Külpolitika
