Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig hetvenes évek elején kialakított és a nemzeti külpolitikák koordinációjára irányuló Európai Politikai Együttműködés (EPC) sokkal inkább a szerződéses Ostpolitik következtében megnövekedett német mozgástér ellenőrzésére, s nem a saját szuverenitás korlátozására irányult. A brit integrációs tagság francia támogatásában ugyanazok a motívumok játszottak szerepet. Hasonlóképpen a közös kül- és biztonságpolitikának a maastrichti szerződésben megfogalmazott filozófiája nem kis mértékben Franciaországnak a közép- és kelet-európai átalakulásra és a német egyesülésre adott válaszaként is felfogható . A német egyesülés hatása nélkül aligha alakulhatott volna ki az a francia készség, amely perspektivikusan a védelmi politikát is magában foglaló európai kül- és biztonságpolitika megteremtésére irányul. A francia magatartás változása a legvilágosabban az eurohadtest lébehozására irányuló német-francia kezdeményezésben is formát öltött, amely a maga módján a NATO-hoz való de facto francia közeledés politikájának tekinthető. A közös kül- és biztonságpolitika megteremtését Bonn és Párizs ugyan egyaránt támogatja, azonban annak céljaiban különböznek egymástól. Franciaország a kormányközi együttműködés elveihez tartja magát és azoknak a struktúráknak, nevezetesen a Minisztertanács és az Európai Tanács megerősítésére törekszik, amelyekben a tagállamoknak van döntési kompetenciája. Míg Párizs a közös- kül- és biztonságpolitika területén lényegi változásokra nem mutatkozik késznek, addig Németország annak valódi közösségiesítését látná a legszívesebben. Franciaország Európa-politikájában az a hosszú távú dilemma él tovább, hogy miként lehet Németország megnövekedett európai súlyát saját szuverenitásának lényegi korlátozása nélkül kiegyensúlyozni. Az integráció mai fejlődésében azonban Párizs számára már nem lehetséges Németország erősebb integrációs „bekötése" anélkül, hogy ne kellene önmagát is „mélyebben" az integrációs struktúrákhoz kapcsolnia.12 Legalább három tényező játszik abban szerepet, hogy az EU tagállamai mennyiben készek a kül- és biztonság-, valamint a védelempolitika lényegi közösségiesítésére. Mindenekelőtt a nemzeti érdekek meghatározása rendkívül fontos. Ehhez tartoznak az erkölcsi, mindenekelőtt emberjogi kritériumok. A nemzeti érdekek meghatározásának a joga az állami szuverenitásnak az a „legszentebb" területe, amely a „közösségiesítés" számára még mindig a legnehezebben elérhető. Kimondatlanul, de ezen a területen a nemzeti presztízskérdések is jelen vannak. Egy további fontos tényező a kül- és biztonság-, valamint a védelempolitika területén megtalálható hagyományok. Ide sorolhatóak az egykori gyarmatokkal rendelkező hatalmaknak - Franciaországnak és Nagy-Bri- tanniának - válságkezeléssel és válságmegelőzéssel összefüggő tapasztalatai, nem kevésbé az EU területén kívül eső „rendfenntartó" és intervenciós funkciói éppen úgy, mint Németország második világháború után kifejlődött „tartózkodási kultúrájának" hagyományai, valamint azoknak az államoknak a különböző motívumokból táplálkozó sem- legességi attitűdje, melyek nem tartoznak a NATO-hoz. Nagyon fontos a tagállamok 2000. tavasz-nyár 73
