Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig A minősített többség elve alapján lebonyolított szavazások során a tagállamok összesen 87 szavazattal rendelkeznek, amelynek 29 százaléka, azaz 26 szavazat jelenti a „minősített kisebbséget" vagy más néven a „gátló kisebbséget", tehát logikusan 62 szavazat a „minősített többséggel" egyenértékű. Kérdéses, hogyan kell az egyes tagállamok képviselőjének szavazatát súlyozni, úgy hogy az a tagállamok egyenjogúságának és az állampolgárok arányos képviseletének is megfeleljen. A szavazatok a tagállamok népességének aránya szerint oszlanak meg. Ám a nagy tagállamok nehezményezik, hogy la- kásságuk számához mérten az szavazati súlyuk nem megfelelő. Ha összehasonlítjuk a 10 szavazattal rendelkező Németország lakosságát (81 millió) a 4 szavazatot magáénak mondható Ausztria lakosságával (7,9 millió), nem is beszélve a 2 szavazattal bíró Luxemburg lakosságáról (kb. 450 ezer), akkor azt látjuk, hogy a két németnyelvű ország között nem két és félszer nagyobb a lakosság aránya, mint arra a voksokból következtetnénk, hanem több mint tízszerese, azaz négyszer több mint azt a döntéshozatali arányok mutatják. Míg 1 luxemburgi szavazat 400 000 lakost, 1 német szavazat 2 200 000 lakost képvisel. A kisállamok azzal érvelnek, hogy gazdasági és politikai súlyuk indokolttá teszi a szavazatok súlyának a kiegyenlítését és az integráción belüli domináns (hegemón) pozíciók megakadályozását, tehát olyan helyzetnek az elkerülését, amelyben a nagy államok minősített többséggel minden esetben leszavazhassák a kis államokat. Nyilvánvaló, hogy a lakosságarányát kifejező szavazati struktúrában érdekelt nagy tagállamok nem fogadnák el, ha a kis tagállamok minden esetben képesek lennének létrehozni a „gátló kisebbséget", illetve a leszavazásukhoz szükséges minősített többséget. Tény az, hogy a gyakorlatban nem kapnak elsőbbséget a tiszta, politikamentes aritmetika szabályai. A minősített többség elvét alkalmazó döntéshozatali eljárás alapján úgy tűnik, hogy a „luxemburgi kompromisszum" elvéből származó állami érdekek elsőbbségének érvényesítése tovább él. Ä minősített többség egyre inkább elterjedő gyakorlata ellenére a tagállamok az egyhangú döntések feltételeit keresik. Minden tagállam tisztában van azzal, hogy ha egy adott döntés alkalmával a többséget alkotó államok csoportjában foglal helyet, más esetekben a kisebbséghez tartozhat, s ekkor maga is a többség megértésére szorulhat. Gyakori, hogy már a döntési eljárás előtt a tagállamok érdekkoalíciókat alkotnak, melyek azonban korántsem szilárdak, hanem kérdéskörről kérdéskörre új összetételű tagállamcsoportokat formálnak a régi csoportokból.9 Az „európaizálódás, tehát az integrációs politikai intézményekhez való alkalmazkodás, az azok kialakításában való aktív részvétel az integráción belüli befolyás és „hatalom" érvényesítésének legitim módja. Franciaországtól és Nagy-Britanniától eltérően születési körülményei következtében az elmúlt négy évtizedben Németország egy „európaizált" (intemacionalizált) állami identitást fejlesztett ki, amelynek következtében Bonn vált az „európaizálódás" bajnokává. Ez a fejlődés fontos mintának bizonyult az unió azon tagállamai számára, melyeknek a diktatúrától a demokráciába vezetett 2000. tavasz-nyár 71
