Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
Kiss ]. László tásáról folyó vita. A WEU tagjai körét a teljes jog tagok, a társult tagok, a megfigyelők és a társult partnerek egyvelege alkotja. Vannak államok, melyek mind a NATO, mind az EU tagjai, de vannak a NATO-nak olyan tagjai, melyek az unión kívül állnak, s vannak az Európai Uniónak olyan tagállamai, melyek nem tagjai a NATO-nak. Nem meglepő, hogy egy ilyen az unión belül differenciálódás - például a közös kül- és biztonságpolitika területén - jogos ellenállásba ütközik. Az EU egyes - az ENSZ BT tagjaihoz is tartozó - tagállamainak különleges állását már az uniós szerződés tudomásul vette. Félreismerhetetlen a különleges testületek kialakulásához vezető tendenciák szaporodása, melyeket „direktóriumoknak" is szeretnek nevezni. A Bosznia-kontaktcsoport az EBESZ keretében Oroszország és az Egyesült Államok, valamint négy olyan EU tagállam (Franciaország, Olaszország, Németország és Nagy-Britannia) részvételével, melyek az Európai Tanácsban és a Minisztertanácsban a szavazatok maximumával rendelkeznek, egy olyan „biztonsági tanács" embrionális testületéként tevékenykedett, amelyben a hat államnak a jövőben vétójoga lehetne. A Koszovó-konfliktusban a G8 államok - Kanadával és Japánnal kiegészülve - vállaltak aktív szerepet. Az EU közös védelmi politikájának perspektívájában a francia és brit nukleáris hatalmak, valamint Németország vezető szerepe rajzolódik ki, s ezektől az országoktól kell várni azokat az impulzusokat is, amelyeknek Európában a hadiipari együttműködést kell előrelendíteniük. Az EADS , a világ harmadik legnagyobb légi és űrhajózási konszernjének létrejötte a német Dasa és a francia Aerospatiale Matra egyesülésével joggal ébreszti azokat a reményeket, hogy az európai hadiipari együttműködés megerősödése a védelmi unió kialakulásához vezető utat egyengeti. Továbbá célszerű ebben az összefüggésben az eurohadtestre és más multilaterális egységekre, valamint az Elysée- szerződésre és a német-francia partnerségre emlékeztetni. Ez a fejlődés azt a benyomást kelti, hogy az EU centrumában az integrációnak különböző mélységű fejlődési körei alakulnak ki, melyek át is metszik egymást. Az ilyen fejlődés az integrációnak mint „koncentrikus körök" modelljének feleltethető meg, amely szerint a legbelsőbb körben egy „európai föderáció", a „Mag-Európa" , a másodikban az Európai Közösségnek mint konföderációnak államai vannak. A harmadikban az európai államok „társulása" található (mindenekelőtt azok az országok, melyek az unióhoz kívánnak csatlakozni), végül a negyedik külső kört, nevezetesen a legnagyobb halmazt az EBESZ tagállamai alkotják. Ez a fejlődés a különböző súlyponti érdeken alapul, amelyek mögött az integrációra képes és arra kész, valamint annak előrehaladásától tudatosan vagy reflexszerűen tartózkodó tagállamok csoportjai állnak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon a „mélyebb" integrációra kész országok „Mag- Európája" az új tagállamok belépésével erősödik-e? Ahogy a múltban, úgy a jövőben még inkább valószínű az a fejlődés, miszerint minél inkább bővül az EU, annál inkább a belső körökbe tevődik át a külső koncentrikus körök heterogenitása. Ha ez a differenciálódási folyamat növekvő mértékben az Európai Unió keretében jelenik, úgy a tagál68 Külpolitika
