Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Márkus z László Milosevics politikai befolyásának visszaszorítása a Republika Srpskában A politikai küzdelem azonban még korántsem ért véget, mivel a választásokon a szélsőséges nacionalisták egyáltalán nem szerepeltek rosszul. A 83 fős nemzetgyűlésben 41 képviselői helyet szereztek, tehát mindössze egy szavazat hiányzott nekik a parlamenti többséghez és egyáltalán nem volt kizárható, hogy pénzzel vagy fenyegetéssel esetleg sikerül néhány képviselőt más pártokból is átültetniük a saját padsoraikba. Kormány- alakításra megbízást adni azonban elnöki funkciójából eredően Biljana Plavsicsnak volt diszkrecionális joga és az nyilvánvaló volt, hogy mindent meg fog tenni a paléiek hatalomtól való távol tartása érdekében. Ebben maximálisan számíthatott a nemzetközi közösség politikai támogatására. A Főmegbízotti Hivatal és a befolyásos NATO-orszá- gok szarajevói nagykövetségeinek vezetői rendszeresen jártak hozzá konzultációra ebben az időszakban és Szarajevóban nyílt titoknak számított, hogy ezek témája a daytoni békeszerződés végrehajtása ellen zászlót bontott szélsőségesekkel szembeni stratégia kialakítása volt. Plavsics pártjának, a Szerb Nemzed Szövetségnek (SNS) a maga 15 képviselőjével esélye sem volt az önálló kormányzásra, de még a másik két szövetséges párttal együtt is távol álltak a bűvös 42-es számtól. A hatalomra kerüléshez szükségük volt annak a 18 bosnyák képviselőnek a szavazatára, akiknek a Nemzetgyűlésben addig semmilyen érdemi befolyásuk nem volt és akiken Plavsics hívei is csak keresztül néztek, érzékeltetve velük, hogy ők csak a nemzetközi közösség nyomására megtűrt személyek a szerb entitásban. A bosnyákokkal való nyílt összefogás éppen ezért még a moderáltabb szerb képviselők számára sem volt elképzelhető, de egyben felért volna egy politikai öngyilkossággal is, mivel a boszniai szerb közvéleményben sem volt túl sok fogadókészség akkoriban a muzulmánokkal vagy horvátokkal való együttműködésre. Plavsics ezért első körben Mladen Ivanics független politikust kérte fel kormány- alakításra, aki egy összes szerb pártot magába foglaló nagy koalíció létrehozásában gondolkodott, amelyben gyakorlatilag csak a bosnyákok alkotnák az ellenzéket. Az SDS-nek azonban már ez is vereségnek számított volna, hiszen az addigi hatalmi monopóliumukat fel kellett volna adni, ezért még Milosevics személyes interveniálása nyomán sem voltak hajlandók elfogadni a miniszterelnök-jelöltet.32 Nyilvánvalóan abban is bíztak, hogy a boszniai szerb szocialisták (SPRS) előbb vagy utóbb parancsot kapnak Belgrádból, hogy csatlakozzanak az SDS és a Radikális Párt koalíciójához, amivel már verhetetlen tömböt alkotnának a Nemzetgyűlésben. Az SPRS azonban nem kapott ilyen utasítást, illetve ha kapott is, nem hajtotta végre. Éppen ezzel ellentétesen cselekedett egy pár nappal később, amikor aktívan közreműködött Plavsics új jelöltjének, Milorad Dodiknak egy hirtelen parlamenti puccsal kormányfővé történő megválasztásában. Bár Dodik pártja mindössze két képviselővel rendelkezett a törvényhozásban, az ő szemé48 Külpolitika
