Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
A „Kína-fenyegetés munista hatalmat veszi célba. Harmadszor támadták az Egyesült Államok feltételezett „féken tartási politikáját", amely a szovjet összeomlásból és az öbölháborúban kivívott győzelemből megnövelt önbizalommal Kínát izolálni, nemzetközi szerepét korlátozni akarta. A propaganda mindezeket a feltételezett törekvéseket rendkívül éles hangon, időnként szélsőséges retorikával támadta, erőteljes indulatokat gerjesztve nemcsak ezekkel, hanem az amerikai rendszerrel, kultúrával és magával a néppel szemben is. 1991-től, igazán kiterjedt formában 1993-tól, széles körű, elsősorban az ifjúságot, de lényegében az egész társadalmat célba vevő hazafias nevelési kampányt indítottak. Hivatalosan megjelölt céljai: a nemzeti szellem megújítása, a különböző etnikai csoportokhoz tartozók egységének erősítése, a nemzeti méltóság és büszkeség táplálása és a lehető legszélesebb összefogás megteremtése - a párt vezetésével. Ennek középpontjába nem kommunista tételeket, nem Mao gondolatait állították, hanem két fő téma dominálta: a kínai tradíció és történelem, illetve a nemzeti egység és területi integritás. Mint az egész nacionalista hullám során, ennél a kampánynál is nagy hangsúlyt kapott Kína dicsőítése és a párt kiemelkedő hazafias erőként, a nemzeti érdekek védelmezőjeként való ábrázolása. Az elemi és középiskolások számára hazafias filmek megtekintését, hazafias témájú olvasmányokat, kiemelkedő hősökhöz kapcsolódó helyek meglátogatását stb. szorgalmazták. Az egyetemeken az „Én kínai vagyok" program keretében a hallgatóknak azt tanították, hogy legyenek büszkék arra, hogy kínaiak, koncentrálva a kínai emberek - és a Kínai Kommunista Párt - által elért óriási teljesítményekre, a kínai és a nyugati jellemek összevetésére, valamint a haza védelmére stb. Kína legújabb kori történetét jórészt leegyszerűsítették a párt történetére, és az 1949 óta képviselt szemléletnek megfelelően nemcsak az 1949-ben bekövetkezett győzelmet mutatták be elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségként (aminek szerves kiegészítője az állandóan hangoztatott maói tézis: „Csak a szocializmus mentheti meg Kínát"), hanem a kínai nép által elért valamennyi eredményt kizárólag a párt és annak mindenkori vezetői bölcs döntéseinek tulajdonították. A nevelési kampányt kiterjesztették a hadseregre is, tisztekre és katonákra egyaránt.15 A múlt sérelmeinek, a Nyugattól elszenvedett megaláztatásoknak állandó emlegetésével is a nemzeti büszkeséget és öntudatot kívánták erősíteni. Míg a nyolcvanas években a kínai értelmiség soraiban még igen népszerű volt a tradícióellenesség, a hagyományos értékek, kultúra és politikai rendszer olyan ábrázolása, mint amely előidézője volt Kína elmaradásának (ennek egyik eklatáns példája volt a központi televízióban, 1988-ban bemutatott hatrészes „Sárga folyó elégia"), addig a kilencvenes években már előszeretettel és a büszkeség forrásának tekintve fordultak a múlt hagyományaihoz. Számos könyv, film, tévésorozat született ebben a szellemben. Közülük a legnagyobb népszerűségre egy 1996-ban kiadott könyv: „Kína, amely nemet mondhat" tett szert, jól tükrözve egyúttal a kínai értelmiség erős Amerika-ellenes érzéseit.17 Az öt fiatal újságíró, irodalmár által írt mű pár hónap alatt 400 ezer példányban kelt el, és a szerzők egyetértő, támogató levelek 2000. ősz-tél 187