Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
Jordán Gyula-Tálas Barna mutató - kérdéseit leszámítva a Kínai Népköztársaság rábírható az alkalmazkodásra a nemzetközi rendszer normáihoz. A nacionalizmus és a „Kína-fenyegetés" A nemzet és nacionalizmus mai fogalma ismeretlen volt a tradicionális Kínában. Csupán az európai nemzetállamok kialakulása és a gyarmatosító hatalmak Kínába történt erőszakos behatolása nyomán - mint idegen nyelvből lefordított, importált kifejezés - jelent meg és vált ismertté a XIX. század utolsó évtizedeiben. Ebből következően, a „nemzet" (nation), „nemzeti" (national) és a „nacionalizmus" (nationalism) szavakat nem is tudták egyértelműen és szabatosan kínai nyelvre lefordítani.12 A korábbi évszázadokban a kínaiakat inkább a kulturális és civilizációs felsőbbrendűségük tudata és a „középső országot"13 körülvevő „barbár" népek bizonyos mértékű lebecsülése jellemezte. A Kínát ért sorozatos agressziók és megaláztatások az 1839M2 közötti első ópiumháborút követően nem annyira az európai értelemben vett nacionalizmust, inkább a külföldiekkel szembeni gyanakvást és idegengyűlöletet (xenofóbiát) váltotta ki a kínai emberekben. Ennek egyik legismertebb megnyilvánulása a XX. század elején az úgynevezett boxerlázadás volt, amelynek kegyetlen és véres elfojtása nyolc ország egyesített fegyveres erői által még inkább elmélyítette a kínaiak széles tömegeiben a külföldiekkel szembeni bizalmatlanságot, a nemzeti öntudatra ébredő kínai értelmiség jelentős részét pedig egyre inkább a radikális forradalmi eszmék befogadására ösztönözte. Bár a marxizmus-leninizmus eredendően internacionalista eszmerendszer volt, Kínába már úgy hatolt be, mint a kínai nemzet megmentésének, a kínai nép anyagi és kulturális felemelkedésének lehető leghatékonyabb ideológiai eszköze, mivel ennek segítségével forradalmasítani és mozgósítani lehetett a kínaiak széles tömegeit a külföldi imperialista hatalmak, a feudális földesurak és a militarista tábornokok uralma ellen. A szakadás a Szovjetunió és a Komintern segítségével ütőképessé szervezett Kuomintang (Nemzeti Párt) és a Kungcsantang (Kommunista Párt) között csak akkor következett be, amikor az előbbi vezetője: Csang Kaj-sek - a gyorsabb modernizáció reményében - célszerűbbnek látta kiegyezni a vezető imperialista hatalmakkal és szakítani Moszkvával. Rövidesen kiderült azonban, hogy ezek a hatalmak nem hajlandók a „nacionalista Kína" területi épségét garantálni a terjeszkedő Japán agressziójával szemben, s csak akkor szálltak vele szembe, amikor az már saját távol-keleti és délkelet-ázsiai gyarmati területeiket és támaszpontjaikat is fenyegette. Ezért a japánellenes nemzeti egységfrontot kezdeményező és az „ellenállási háborúban" is aktívabb szerepet vállaló Kínai Kommunista Párt 1945- ben a hazafias érzelmű kínai tömegek szemében sokkal inkább a nemzeti érdekek képviselőjévé és védelmezőjévé vált, mint az egyre korruptabbá váló Kuomintang-rend- szer. A többi között ezzel is magyarázható a KKP által vezetett forradalmi erőknek az 1946- 1949 közötti polgárháborúban aratott átütő győzelme, a Kuomintang-hadsereg 184 Külpolitika
