Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
Jordán Gyula-Tálas Barna zalék, a legmagasabb Dél-Korea exportjából való részesedése: 9,9 százalék (1997-es adatok). Kína globális gazdasági szerepnövekedése egyik fő mutatójának tekintik a külföldi tőke, mindenekelőtt a működő tőke óriási összegekben történő beáramlását, különösen a kilencvenes években. Ám itt is vannak elbizonytalanító, az egyértelműen pozitív értékelést zavaró tényezők. így például a működőtőke-beáramlás szempontjából az egyik csúcsévnek számító 1997-ben az ilyen módon belépő tőke (45,3 milliárd dollár) mintegy 80 százaléka kínai etnikumúaktól származott. Még kérdésesebbé válik az összeg, ha mellétesszük a hatalmas tőkekiáramlás tényét: egyesek ugyanazon évben 35 milliárd dollárra becsülték a Kínát elhagyó tőkét. Ennek az összegnek hasonlóképpen nehezen felbecsülhető része a „tőkekörutazás" részévé válik, vagyis Hongkongból, Szingapúrból stb. külföldi tőkebefektetésként tér vissza, hogy igénybe vehesse az azt megillető adó-, bérletidíj- és egyéb kedvezményeket. Azok tehát, akik lebecsülik Kínának a működő tőke vonzásában játszott szerepét, nem arra teszik a hangsúlyt, hogy hosszú évek óta Kína az Egyesült Államok mögött a második helyen áll a legtöbb külföldi befektetést fogadó országok sorában, vagy hogy egymaga mintegy 40 százalékát kapja a fejlődő világba áramló tőkének; hanem a fenti tények mellett például arra, hogy a globális működőtőke-befektetéseknek csupán mintegy 10 százalékát fogadja, valamint arra, hogy az Egyesült Államok vagy az Európai Unió ilyen jellegű befektetései ott kisebbek, mint egy jelentősebb latin-amerikai országban, például Brazíliában. Segal értelmezésében az e területeken felsorakoztatott tények és összefüggések végső következtetése szintén az, hogy Kína szerepét a Nyugat messze túlbecsüli, mind gazdasági jelentőségét, mind nemzetközi politikai befolyását tekintve. Ha egyáltalán számolni kell vele, az amiatt van, mert bajkeverő lehet, magatartásával fenyegeti szomszédait, segítséget nyújt a Nyugat-ellenes erőknek. Katonai szempontból is másodrendű hatalom, amely csak ezen a területen is tanúsított problémakeltő magatartása (az Egyesült Államokat fenyegető nukleáris rakétái, a Cox-jelentésben feltárt kémkedése, mérsékelt jelentőségű fegyverkereskedelme stb.) miatt érdemel bizonyos figyelmet. Mindezek számbavételével lehet csak normálisan, a „helyén" kezelni Kínát, csak így lehet koherens és hosszú távú politikát kialakítani vele kapcsolatban, ráébreszteni hiányosságaira, s erőteljesebben késztetni olyan reformokra, amelyek ezek felszámolásához vezetnek. A Kínához való viszonyt illetően természetesen ez az érvelés és megítélés a hidegháború időszakában a Szovjetunióval szemben folytatott „korlátozás", a „féken tartás" politikáját igyekszik megalapozni, ami azonban Peking részéről ugyanolyan ingerült reagálásokat vált ki, mint minden olyan lépés, amely nemzeti nagyságát, méltóságát és a világban általa betölteni kívánt helyét és nagyhatalmi szerepét vonja kétségbe. A „Kína-fenyege- tést" vallókhoz hasonlóan ez a lebecsülő, Peking jelentőségét aláértékelő álláspont is veszélyes lehet, mert az ebből való kiindulás téves lépésekhez, hibás döntésekhez vezet182 Külpolitika
